Vágólapra másolva!
A vártnál jobb német GDP-adatokra 11 ezer pont fölé is benézett a DAX, de egész Európában jó hangulat uralkodik. Ráaádsul a német index mellett az S&P500 is új csúcsot döntött. Eközben itthon viszont kisebb korrekciót látni az elmúlt napok emelkedése után.
Vágólapra másolva!
  • Ma délelőtt átlépte a 11 000 pontos álomhatárt a DAX index, miután reggel a vártnál jobb német GDP-adat látott napvilágot. Emellett az orosz-ukrán tűzszünet, illetve az EU-görög tárgyalásokról érkező hírek is az optimizmust erősítik. A többi vezető nyugat-európai tőzsdeindex is emelkedni tud, a legerősebb láncszem ma a spanyol parkett, amely 1,8 százalékos pluszban van.
  • Amerikában is folytatódik a tegnap látott emelkedés, 0,1-0,3 százalékos emelkedéssel nyitottak a főbb indexek. Ráadásul az S&P500 új csúcsot döntött már a nyitást követő fél órában 2094 pont közelében.
  • A magyar tőzsde ellenben a negatív tartományban időzik az előző napok nagy menetelése után, mivel mind a négy blue-chip árfolyama korrigál. Azonban az egész hetet tekintve az OTP például még mindig 10 százalékos erősödést mutat. A forgalom ma nem kiugró, kora délután az OTP-ben 3,4 milliárd forint, míg az egész BÉT-en 4,6 milliárd fordult meg.
  • A múlt év utolsó negyedévében 3,4 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a KSH első becslése szerint. A friss GDP-adat messze felülmúlja a piaci várakozásokat, az elemzők összességében 3 százalék alatti növekedéssel számoltak.
  • Addig nem fog egy új, a részvényesek felé történő visszajuttatási programot hirdetni a Sotheby’s (NYSE), amíg nem találják meg az új vezérigazgatót, jelentette be a társaság. A cégtől még tavaly novemberben távozott a vezér az aktivista befektetők nyomására. A részvényárfolyam egyelőre nem mutat mozgást nyitás előtt.
  • 4 százalékos pluszban nyitott a CBS (NYSE: CBS) köszönhetően annak, hogy az elemzői várakozásoknál jobb negyedéves eredményeket közölt a médiacég. A tisztított EPS (tény:77 cent, várt: 76 cent) és az árbevétel (tény: 3,68 milliárd dollár, várt: 3,65 milliárd dollár) is néhány százalékkal haladta meg a várt eredményeket. Sokat nyom a latba az is, hogy nagy versenytársaival szemben a cég növelni tudta a reklámokból befolyó árbevételét is.
  • Kisebb profitot vár a Rolls-Royce (London: RR), főként az olajár bizonytalan alakulására, valamint az európai és kínai gazdasági növekedés lassulására hivatkozva. A menedzsment úgy véli, hogy az adózás előtti eredmény idén 1,4-1,55 milliárd font lesz (korábbi: 1,62 milliárd). Az elmúlt negyedév eredménye egyébként jobb lett a vártnál. A részvény árfolyama egy százalék feletti pluszban van.
  • 1 500 fős leépítést hajt végre a Société Générale (Párizs: GLE) orosz leánybankjánál.Az elbocsátásokat az orosz gazdaság gyengülésének a bank profitabilitására kifejtett negatív hatásai teszik indokolttá. A bejelentés után a francia bank papírja 4 százalék közeli pluszban jár.
  • 0,9 százalékos pluszban jár az elsősorban Nivea arckrémjeiről híres Beiersdorf (Xetra: BEI) árfolyama, miután a várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be a reggeli órákban. A 6,29 milliárd eurós bevétel mintegy 2,3 százalékkal haladja meg vártat. Az 537 milliós eurós várakozással szemben 581 millió eurós tisztított nettó eredményről is beszámolt a cég. Mégsem sikerült lenyűgözni a befektetőket, a cég ugyanis továbbra is 0,7 eurós egy részvényre jutó osztalékot tervez kifizetni, ami így elmarad a 0,8 eurós elemzői konszenzustól.