Megcsapolnák a General Motors kincstárát

A General Motors detroiti központja
Vágólapra másolva!
Rendkívül jó formában található a legnagyobb amerikai autógyártó részvénye, ráadásul ha kitart a lendület, akkor akár a történelmi csúcsot is megcélozhatja az árfolyam. Mindemellett a General Motors menedzsmentje igen bőkezű volt befektetőivel, hiszen egy hete mintegy 20 százalékos osztalékemelést jelentett be. Azonban úgy néz ki, hogy a lépés nem minden tulajdonosnak elégíti ki a vágyait, hiszen akad egy csoport, aki további 8 milliárd dolláros visszavásárlási programot szeretnének kiharcolni.
Vágólapra másolva!

Hatalmas nyomás nehezedik a legnagyobb amerikai autógyártó, azaz a General Motors menedzsmentjére. Néhány nagyobb befektető ugyanis egy 8 milliárd dolláros nagyságrendű részvény-visszavásárlási programra szeretné rábeszélni a vezetést.

Komoly kockázatot futna a GM

Első ránézésre egyébként érthető is a befektetők szándéka, hiszen a GM igen nagy, mintegy 28,2 milliárd dolláros készpénz halmon ül a 2014 végi adatok alapján, ami jelentős összegnek számít az autóiparban.

Forrás: Investor.hu

Ennek ellenére egyáltalán nincs könnyű helyzetben a General Motors, a Wall Street Journal beszámolója szerint ugyanis a héten két nagy hitelminősítő is jelezte, hogy a javasolt program akár a vállalat befektetői minősítésébe is kerülhet. A Moody’s részéről kijelentették, hogy a visszavásárlás következtében a közeljövőben nemigen lenne arra esély, hogy javítsanak a cég kilátásain. A kockázat pedig igen nagy, hiszen a GM adósminősítése csupán egy osztályzattal található a bóvli kategória felett a Moody’s-S&P párosnál, míg a Fitch egyelőre még a bóvliba sorolja a GM-et.

A leminősítés egyébként a GM hitelezési részlege sínylené a legjobban meg, amelytől az elkövetkezendő két évben jelentős javulást várnak a cégvezetői a profitabilitás terén.

Mindemellett a GM részéről jelezték, hogy nagyjából 20-25 milliárd dollár körüli készpénz állományt kívánnak fenntartani. Az aktivista befektetőcsoporthoz közel álló források szerint ugyanakkor a GM képes lenne levezényelni a 8 milliárd dolláros részvényvásárlási programot, ha a menedzsment teljesíthetőnek tartja a rövid távú terveit.

20 százalékkal emelte osztalékát a GM

Eközben korántsem állítható a GM-ről, hogy ne lenne bőkezű részvényeseivel, hiszen a múlt héten közzétett gyorsjelentésével egy időben jelentette be osztalékának 20 százalékos megemelését. A konkrét lépésre a második negyedévben kerül sor, ugyanis ettől kezdve már a megemelt 0,36 dolláros osztalékot fizeti ki háromhavonta a cég.

Hogy mi lesz a párbeszéd vége, azt egyelőre még nehéz megjósolni, ugyanakkor azt érdemes figyelembe venni, hogy a részvényvásárlást erőétető befektető, Harry Wilson tulajdonképpen központi szereplője volt a GM állami mentőakciójában még 2009-ben, azaz sokat köszönhet neki az autógyártó, hogy sikerült adófizetői pénzből talpra állítani.

Mindenestre a GM 2014-es teljesítménye bizakodásra ad okot, aminek köszönhetően az árfolyam is markáns emelkedésen ment keresztül az elmúlt hetekben. Jelenleg a 38 dolláros ellenállás közelében található a papír, aminek a legyűrése kulcsfontosságú lenne, hiszen ebben az esetben a 42 dollár körüli mindenkori csúcsa felé vehetné az irányt a GM.

General Motors napi grafikon (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Az Investor Trader ügyfelei számára örömhír lehet a GM teljesítménye, hiszen a november végén kiküldött ötletünk óta 17 százalékos emelkedésben található a részvény. Ha szeretne hasonló kereskedési ötleteket kapni, akkor érdemes számlát nyitni, amit itt könnyedén megtehet néhány kattintással.