Könyvelőnek és raktárosnak lenni menő

készpénz
Budapest, 2013. november 27. Fotómontázs a gazdasági, pénzügyi események, hírek illusztrálására. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
A felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. 2014. évi adatai alapján összeállította a legnépszerűbb OKJ-s képzések toplistáját. A gazdasági képzések mellett előtérbe kerültek a raktáros és a targoncavezető képzések is.
Vágólapra másolva!

Az intézmény összesítése alapján 2014-ben a mérlegképes könyvelő képzésekre jelentkeztek a legtöbben, ami nem véletlen, hiszen ez az egyik legkeresettebb, jól fizető szakma a hazai munkaerő-piacon, írja közleményében a Perfekt Zrt.. A tavalyi év összesített adataiból az is kiderült, hogy egyre több fiatal számára jelenti az OKJ az egyetemi vagy főiskolai tanulmányok alternatíváját, hiszen gyakorlatorientált tudást és tervezhető karrierutat kínál.

OKJ-s Képzések Toplistája (2014)

  1. Vállalkozási mérlegképes könyvelő
  2. Társadalombiztosítási ügyintéző
  3. Bérügyintéző
  4. Adótanácsadó
  5. Államháztartási mérlegképes könyvelő
  6. IFRS mérlegképes könyvelő
  7. Raktáros
  8. Targoncavezető
  9. Pénzügyi ügyintéző
  10. Pénztárkezelő és valutapénztáros

A Perfektnél elérhető mintegy 150 szakképesítés közül 2014-ben a pénzügyi, gazdasági képzések voltak a legnépszerűbbek, ezek köréből került ki a toplistát vezető vállalkozási mérlegképes könyvelő is. „A munkaerőpiacon mindig mutatkozik kereslet a pénzügyi-gazdasági szakképesítéssel rendelkezők iránt, ráadásul bizonyos szakmák, például a mérlegképes könyvelő, átlag feletti keresetet és gyors elhelyezkedési lehetőséget biztosítanak” – mondta Bársony Csaba, a Perfekt Zrt. oktatási igazgatója.

Ezek vannak az élmezőnyben

Az OKJ-s képzések toplistájának második helyezettje a társadalombiztosítási ügyintéző, míg a dobogó harmadik fokát a bérügyintéző képzés foglalta el. A népszerű képzések közé a közgazdaságiak mellett a raktáros és a targoncavezető tanfolyam került be, hetedik és nyolcadik helyen. Ez azt mutatja, hogy az adminisztratív jellegű képzések mellett a munkaerő-piacon jelentős a kereslet a termelői szektort kiszolgáló szakképesítések iránt is, közölte az intézmény.

Tarolt a képzések között a vállalkozási mérlegképes könyvelő Forrás: MTI/Faludi Imre

A 2014-es adatok összesítéséből az is kiderült, hogy továbbra is magas az OKJ-s képzésen érettségivel résztvevők aránya: 2014-ben a hallgatók közel 60 százaléka érettségivel rendelkező fiatal volt. A középiskolai tanulmányok befejezését követően tehát egyre többen látják a hosszadalmas és költséges egyetemi vagy főiskolai évek reális alternatívájának a gyakorlatorientált szakképesítés megszerzését. A szakértő szerint ez nem véletlen, hiszen OKJ-s képzéssel nemcsak rövidebb idő alatt, de sokkal kisebb költségráfordítással juthatunk versenyképes tudáshoz, majd léphetünk ki a munkaerő-piacra, mint diplomával, olvasható a Perfekt Zrt. közleményében.

Ezért népszerűek

Mint arról az Origo is beszámolt korábban, napjainkban minden lehetőség adott ahhoz, ha valaki felnőttként új szakmát szeretne tanulni. Az utóbbi két évben az Európai Unió átképző programjain a targoncavezető, a szociális gondozó és ápoló, valamint a CNC-forgácsoló képzések voltak a legnépszerűbbek. A képzési palettán több mint 300 tanfolyam van.