Hétszázmillió dolláros forgalmat generált a legális fűüzlet Coloradóban

Marihuána, Cannabis Center
Marihuánára vesz fel rendelést egy eladó a denveri 3D Cannabis Center nevű boltban 2014. január 1-jén. Ettől a naptól kezdve Colorado államban, elsőként az Egyesült Államokban, törvényesen engedélyezik a marihuána kábítószer kiskereskedelmi árusítását nem orvosi célra is.
Vágólapra másolva!
Azt sem tudják, mire költsék az ebből származó busás adóbevételt.
Vágólapra másolva!

Tavaly 700 millió dolláros forgalmat bonyolítottak Coloradóban a legálisan marihuánával kereskedő cégek - jelentette a Washington Post. Közel fele-fele arányban értékesítettek orvosi célból, és szórakozási célból füvet: 386 millió, illetve 313 millió dollár értékben. A kettő összesen 63 millió dolláros adóbevételt, illetve további 13millió dolláros egyéb illetékbevételt hozott az államnak.

A lap azonban figyelmeztet, ennél jóval magasabb lehet az iparág piaci hatása, mivel a fenti számokban nincs benne a kiegészítők és eszközök forgalma, illetve a füvezni érkező turisták által más szolgáltatásokra elköltött dollárok.

Marihuánára vesz fel rendelést egy eladó a denveri 3D Cannabis Center nevű boltban Forrás: MTI/EPA

A piac további bővülésével számolnak: 2016-ra egymilliárd dolláros forgalmat és 100 millió dollár közeli adóbevételt jósolnak. A Washington Post szerint annyira megdobta az állam költségvetését ez a bevétel, hogy jóformán azt sem tudják, mire költsék el a pénzt. Más államok is megirigyelték a jól tejelő üzletet: már Vermont is fontolgatja, hogy legalizálja a könnyűdrogot.