Óvatosak vagyunk a Richterrel

Vágólapra másolva!
Érdemesnek tartjuk szűkebbre venni a Richter eladási ötletünk stop loss szintjét a vállalatról működési szinten kifejezetten erős képet festő gyorsjelentés után. Január végi ötletünket rövid távra, erősen spekulatív jelleggel fogalmaztuk meg (a mostani szintekhez közel), miközben a részvény árfolyama a kezdeti megingás óta meglehetősen erősen tartja magát. Azóta az idő is egyre csak telik, ami óvatosságra int minket. 
Vágólapra másolva!

A Richter hétfőn a várakozásainkat jóval felülmúló negyedik negyedéves gyorsjelentést közölt operatív eredménysoron, és az idei évre megfogalmazott kilátások sem okoztak csalódást. A cég ráadásul egyre nagyobb hangsúlyt helyez a költségkontrollra, ami befektetői szemmel kifejezetten üdvözlendő.

Az elmúlt kereskedési napokban a részvény inkább oldalazott, mint esett, bár a mai napon komolyabb esésnek lehetünk szemtanúi. Mindenesetre mi csökkentjük a kockázatunkat a stop loss megbízás szűkebbre vételével, de így továbbra is fennáll a lehetőség, hogy profitáljunk a részvény eséséből.

A teljes elemzés a konkrét beszállási és kiszállási stratégiával ügyfeleink számára érhető el.