Elstartolt az Alcatel!

Alcatel-Lucent napi árfolyamgrafikon
Vágólapra másolva!
Közel 4 százalékos árfolyam emelkedést eredményezett a francia Alcatel-Lucent negyedik negyedéves gyorsjelentése múlt pénteken, aminek köszönhetően mintegy 15 százalékos pluszban található a még novemberben kiküldött befektetési ötletünk. A jövőt illetően pedig bíztató, hogy idén már ismét nyereséges lehet a cég, ráadásul az értékeltsége alapján is még jókora tér mutatkozik az árfolyam emelkedésben. Persze eközben a kockázatokról se feledkezzünk meg, emiatt célszerű a beszálló szintjére emelni a veszteségvágó szintet.
Vágólapra másolva!

Folytatódik a fordulat a hálózati eszközök gyártásával foglalkozó francia Alcatel-Lucentnél a múlt héten közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentés tanulsága szerint. A pozitív gyorsjelentés hatására tovább emelkedett a részvény árfolyam, egyre közelebb kerülve a novemberben megfogalmazott célárfolyamunkhoz. Ezzel pedig legrosszabb esetben is 15 százalékos nem realizált nyereséget mutat a pozíció. Persze ennél jóval nagyobb is lehet a nyerő nagysága, hiszen arra is felhívtuk a figyelmet, hogy érdemes pozíciót építeni a korrekciók során. A kockázatok csökkentése érdekében a beszálló szintjére, azaz 2,85 euróra emeljük a veszteségvágó szintet. Ezzel tulajdonképpen megóvjuk magunkat attól, hogy veszteséggel zárjuk a pozíciót, igaz a réskockázat még így is fennáll.

Hosszabb elemző írásunk: Bombaformában az Alcatel!

Alcatel-Lucent napi árfolyamgrafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu