Már megint a lista végén kullogunk

építőipar, lakáspiac
Vágólapra másolva!
Amíg Norvégiában ezer lakosra vetítve 6,4 lakás épült tavaly, addig az európai rangsor végén álló Spanyolországban és Magyarországon 1 lakás a fajlagos mutató - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke. Viszont az ingatlan adásvételek száma rekordokat dönt.
Vágólapra másolva!

Ausztriában 4,8, Lengyelországban 2,9, Szlovákiában és Németországban 2,5-2,5 lakás épült ezer lakosra vetítve a múlt évben - tette hozzá az alelnök.

Sok magyar dolgozik a német építőiparban

A német építőiparról, ahol tavaly mintegy 5 ezer magyar építőmunkás 55 milliárd forint anyagmentes termelés értéket produkált, Koji László elmondta: ott állítják elő az uniós építőipari termelés egynegyedét, amely közel 300 milliárd eurót tesz ki.

Ezer főre egy új ingatlan jut Forrás: 123rf.com

Ennek valamivel több, mint fele származik a lakásépítésből és felújításból, mintegy egynegyedét pedig az ipari épületek adják. A maradék csaknem egyenlő arányban oszlik meg az ipari infrastruktúra, a középület-építés, valamint a közcélú infrastruktúra között. Uniós átlagban a lakásépítés és felújítás adja az építőipai teljesítmény 35 százalékát, Magyarországon ez az arány mindössze 7 százalék - ismertette az adatokat Koji László.

Az adásvételek rekordot döntöttek

Nem állt meg a gyorsuló növekedés az ingatlanpiacon. Az egyébként általában gyenge első hónapokhoz képest 9 ezernél is több adásvétellel indult a 2015-ös év, ez a válság óta a legerősebb adat. Az idei január így a tavalyihoz képest több mint másfélszeres forgalmat hozott, derül ki a Duna House ingatlanközvetítő cég jelentéséből. A szezonalitást figyelembe véve az idei évi forgalom elérheti a 140 ezres adásvételi darabszámot.