Borított egy volt Tesco-alkalmazott

Tesco
Vágólapra másolva!
Megkerülve a kereskedelmi törvény előírásait, több jogcímen szed éves szinten milliárdos nagyságrendű sarcot magyarországi beszállítóitól a Tesco áruházlánc – értesült a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Tesco áruházlánc törvénytelen módon él vissza erőfölényével, és olyan sarcokat fizettet a beszállítóival, amelyek a vállalat üzleteiben kapható termékek árát átlagosan 20 százalékkal terhelik meg – közölte a lappal egy, az áruháznál korábban vezető pozíciót betöltő informátor. Azt mondta, a vállalatnak éves szinten milliárdos nagyságrendű pluszbevételt jelentő gyakorlat miatt a gyártók évek óta kiszolgáltatott helyzetben vannak.

Milliárdos sarcról beszél egy volt Tesco-alkalmazott Forrás: 123rf.com

Évente több milliárd forinthoz jut így a Tesco, a megnövekedett feladatokkal arányosan mégsem bővítették a dolgozói létszámot, sőt évek alatt 22 ezerről 16 ezerre csökkent a magyar Tesco-alkalmazottak száma.

A teljes cikket itt olvashatja.