Átalakultak az erőviszonyok a Századvég tulajdonosi körében

Heim Péter
Interjú Heim Péter közgazdásszal. Újságíró: Baksa Roland
Vágólapra másolva!
Az alapító Heim Péter már nem a többségi tulajdonosa a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek. A cég fő részvényese Szalay-Bobrovniczky Kristóf igazgatósági tag. Heim azért még az igazgatóság tagja maradt.
Vágólapra másolva!

Már nem az alapító Heim Péter birtokolja a Századvég Gazdaságkutató Zrt. részvényeinek többségét, hanem a korábban ugyancsak tulajdonos Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a cég igazgatósági tagja, a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese – írja a Napi.hu

A lap szerint a tulajdonosváltás már tavaly november vége óta hatályos, a változást január végén jegyezte be a Fővárosi Bíróság. Heim Péter továbbra is tagja a cég igazgatóságának, amelyben rajta kívül ott van Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. februárban kinevezett vezérigazgatója, Siba Ignác vezérigazgató, Maurer Szemere, a Fidelitas korábbi külügyi kabinetvezetője.

Heim Péter közgazdász Fotó: Origo

A 2010-ben alapított Századvég Gazdaságkutató Zrt. elsősorban a kormánynak ad tanácsot, készít tanulmányokat, közvélemény-kutatásokat. Nettó árbevétele a 2010-es 34,2 millió forintról 2012-re 936,4 millió forintra ugrott, 2013-ban 688,8 millió forint volt – olvasható a Napi.hu-n.

Heim Péter nevét korábban összefüggésbe hozták a belvárosi ingatlanügyekkel, illetve felmerült, mint az USA-ból kitiltott magyar kormánytisztviselők egyike. Mindkét információt vehemensen tagadja. Itt egy 2012-ben vele készült interjút olvashat, amelyben arról beszélt többek között, hogy Orbán Viktor megtéveszthető gazdasági kérdésekben.