Ha tukmálják, nem kérem

divat, 8 cipővásárlási szabály, amit minden nőnek tudnia kell, vásárlás, válogatás
Bizalom nélkül nem érdekes, milyen széles a választék
Vágólapra másolva!
Vásárló vagyok. Tolonganak a márkák a kegyeimért. Megszoktam. Őszintén szólva már az orromig sem látok el a percenként rám ömlő üzenetektől. Kit fogok választani a bőség zavarában?
Vágólapra másolva!

Mivel a pénzét fogja otthagyni valakinél, a vevő azt a céget tünteti ki a figyelmével, amelyikben megbízik. Abban alakul ki bizalma, amelyik már bejött neki. Ahhoz pedig, hogy megkedvelje, meg kell ismernie. Kevés képlet lehet ennél egyszerűbb, de talán soha nem volt olyan aktuális, mint most. Akár fogkrémet próbál eladni egy márka – ahol aligha jellemző a hosszas mérlegelés –, akár roppant költséges szolgáltatást kínál a sztárorvos, a sztárügyvéd, vagy a sztárfejlesztő.

Llehet akármilyen széles a választék, bizalom nélkül nem vásárolunk Forrás: Thinkstock

Ahogy az első randit egyeztető levéllánc után kissé korai volna megrendelni az esküvői tortát, a marketing még csak marketing, önmagában nem hoz profitot. Viszont nem is fog, ha nem áll mögötte stabil bizalom.

Nekem elhiheted

Négy-öt éve, amikor a Facebook még nem korlátozta az organikus elérést a márkák számára, minden cég biztos lehetett benne, hogy spontán kommenteket, érzelmes vagy indulatos, de őszinte és informatív véleményt talál a státuszposztjai és a fotói alatt. És ha egyszer csak felfedeztük köztük a barátainkat, elolvadtak az aggályaink. Olyan ember számolt be arról, milyen a fagyi, sokat várt-e a pizzára, és hol a legkedvesebbek a farmereladók, akinek ehhez semmiféle anyagi érdeke nem fűződött. Nem a cég dukkózta a saját hírnevét, egy fogyasztójuk ajánlotta őket merő tapasztalatból, és ennek a fogyasztónak én történetesen hinni tudok. Ha hiányzik a képletből az érdek, az meghozza az én bizalmamat.

De hogyan építhet bizalmat egy üzlet a barátaim önkéntes közreműködése nélkül?

Például úgy, hogy gyönyörködtet

Ha kézenfekvőnek tűnik is, nem az. Tegyük a kezünket a szívünkre, utoljára mikor történt velünk ilyesmi? Mikor mondtuk egy logó, egy honlap, egy termék, egy üzletbelső láttán: ejha? A könnyednek tűnő sikerek is az illető cég hatalmas erőfeszítésébe kerülnek, de ez valójában befektetés. Az emberek felkapják azt, ami eltalálja őket. Beszélnek róla, posztolnak, megosztják. Organikus felhajtást csinálnak, nem áll mögötte kampányköltségvetés, és semmi nem fogható a hatásához. Csak éppen meg kell érte dolgozni.

Ez az üzlet kézműves csokoládét árul, és amikor belépünk, gyakorlatilag egy tábla belsejében találjuk magunkat:

Mintha egy tábla csokoládé belsejébe lépnénk Fotó: Bielik István - Origo

Például nem sürget

Egészen különböző emberek egészen egybehangzó tapasztalata, hogy erős rábeszélés hatására úgy elvesztik a vásárlási lendületüket, mintha sosem létezett volna. Még akkor is, ha épp a tukmált tárgyat keresik. A keselyűtempó nem jó tempó. Nincs min csodálkozni, ha az ember inkább kifordul az üzletből, mert az, hogy a sarkában járva tesznek úgy, mintha az óhajait lesnék, kiradírozta a kedvét. És inkább a konkurenciához viszi a pénzét.

Ez a startup kaput tár az önkéntes adományokra, de ez mindig csak képesség vagy tudás lehet, összegben mért jótékonykodás soha:

Czapovics József szerint újra kell definiálnunk a jótékonykodás fogalmát Fotó: Bielik István - Origo

Például nyújt valami pluszt

Nem elég engem azzal kifizetni, hogy majd meglátom, azonnal ugranak, amint a drága holmi elromlott. Arról nyugtasson meg minden cég, hogy nem bánom meg, ha őt választom. Kérek szépen egy váratlan garanciát. Egy maceramentes letöltést. Egy kedvezményt. Lepjen meg. És amikor tényleg elromlik a termék, tegyen meg mindent, hogy visszaszerezze a bizalmamat. Avagy lépjünk vissza két mezőt: vásárló vagyok, fontos nekem, hogy gyönyörűségem teljen a választásomban.

Ettől a játékbolttól nem csak vásárolni lehet. Klubot vezetnek az üzletben, ahová egész estékre beülhetünk játszani a barátainkkal, és ha csak kipróbálnánk valamelyik táblát, nem kell megvennünk, kikölcsönözhetjük:

Aczél Zoltán társasjáték-fejlesztő a Gémklub irodájában Fotó: Szabó Gábor

Bizalmat nem lehet teremteni. Csak kiérdemelni. És hogy honnan tudni, ha megtörtént? Az esküvői torta csengéséből.