Ön még tehetséges, vagy már rutinból nyomja?

News, Veszélyes út, Norvégia, Atlantic Ocean Road includes, Storseisundet Bridge
Vágólapra másolva!
Provokatív kérdés, tudom, de karrier- és üzletfejlesztési coachként gyakran felteszem az ügyfeleimnek. Ki meri bevállalni és bevallani, ha évek óta csak a pályája első 3-4 évében megszerzett tudás tartja őt a pozíciójában?
Vágólapra másolva!

Az első állásunk általában meghatározza a következő állásainkat. Mivel elevenen él bennünk, milyen nehéz volt ezt pályakezdőként megszerezni, abban is biztosak vagyunk, hogy nincs kedvünk még egyszer „vizsgázni”. Innen csak egy ugrás a több éven, évtizeden át tartó kényszerpálya.

Oldalra lépni nem haladás

Milyen típusú karrierekkel találkozik egy magam fajta coach? Vegyük az első esetet. Friss diplomával kap munkát egy 29 éves nő, fűti a kezdeti lelkesedés, elsajátítja a szakmai fogásokat, felfogja a szervezeti kultúrából adódó korlátokat és lehetőségeket. Több évig ebből él a munkahelyén. Sajnos az általa megismert piac nagyon szűk, ezért előrelépés helyett inkább oldalra, cégről cégre mozdul. Így telik el öt év, majd felismeri, hogy eddigi készségeivel nem tud új piacra lépni. Elágazáshoz érkezett, ahol el kell döntenie, milyen irányba menjen tovább.

Számomra ennek az a tanulsága, hogy érdemes karrierünk első éveiben is nagyon tudatosan figyelni, hogyan érvényesülnek a készségeink és a képességeink egy adott munkakörben. Igenis kérjünk visszajelzést a kollégáktól és főnökeinktől, miben látják ők erősségeinket és gyengeségeinket. Szerintük mennyire passzol hozzánk az adott munkakör, akár a konkrét szakmától függetlenül?

Képzeljük el, hogy valaki mindent elsajátított az értékesítésről, amit lehet, de emberileg nem alkalmas rá – ellenben remek ötletei vannak. Ha nagyon szenved, és még tudja is, mitől, érdemes házon belüli áthelyezéshez segítséget kérnie a vezetőktől.

A mi pályánk még? Forrás: Thinkstock

Amikor fára mászik a hal

Második eset: 40 feletti férfi, 20 éves pénzügyi tapasztalattal, de nem érzi magát a helyén. Ahogy elkezd mesélni magáról, számára is meglepő módon kirajzolódik, hogy cégeket vagy részlegeket húzott fel a semmiből, legalábbis tett fenntarthatóvá. Ő is futott már párszor zsákutcába, mégis: végigkíséri szakmai életét az ügyes kapcsolatteremtés, a problémamegoldás. Ő az, aki ki tudja hámozni egy vitában, melyik félnek mi a valódi problémája, mitől működne jobban a rendszer vagy a folyamatok – és az emberek elkezdenek neki engedelmeskedni. Néhány alkalom alatt új profilt alakítottunk ki, és megterveztük, hogy fognak rátalálni azok, akiknek az ő készségcsomagja kell: erre a fajta kapcsolatteremtő, reorganizáló, problémamegoldó agyra a reorganizációs és kockázati tőkeérdekeltségű vállalkozásoknak van igazán igényük. Nem pedig a monoton feladatokat nyújtó bankoknak, ahol eddig dolgozott.

Az állásközvetítő nem fog újítani

A fejvadász jobb híján olyan ajánlatokat kínál, amelyek az illető eddigi profiljába passzolnak. Itt az „eddigi” szó a lényeges. A munkaközvetítő azért a korábbiakhoz hasonló lehetőségeket keresi, mert a cégek a munkaköri tapasztalatot veszik figyelembe, nem pedig a személyiségre és erősségekre épülő készségcsomagot. Márpedig ha a munkaadó nem kérdezi, munkavállaló emberünk pedig nem szól (talán nem is tud róla?), minden megy tovább a régi vonalon.

Egy átlagos, az üzleti életben használható készségcsomagot el lehet sajátítani úgy 5 év alatt. Bár profi szintre jutunk, utána marad a kaptafa idétlen időkig, maximum a névjegyen szereplő titulus változik juniorról szeniorra. Jól keresünk, de szellemileg egyre kevésbé kielégítő munkakörben. Langyossá válik, színtelenné és szagtalanná.

Lássuk, hogy érezzük magunkat ekkor. Biztonságérzet? Pipa. Motiváltság? Nem pipa. Szeretnénk váltani, de tényleg? Így nem fog menni. Megoldás? Forduljunk olyan szakemberhez, aki abból rak össze számunkra néhány lehetőséget, amivel valóban lelkesen tudnánk foglalkozni. Ehhez persze azzal kell tisztában lenni, milyen iparágakban vagy funkciókban tudnánk valóban kamatoztatni a készségeinket. Ha megtaláltuk, a cv-írás gyerekjáték, adódni fognak az interjúk, és néhány hónap alatt meglesz a vágyott pozíció.

Szenved, mégis marad

Harmadik eset: 30 éves jogász, aki nem kedveli a pénzügyi jogot mint területet, és olyasmit szeretne végre csinálni, amiben örömét leli. Néhány órányi beszélgetés során fény derül egy másik gyakori jelenségre: Anyu vagy Apu „elvárta”, hogy „valami értelmeset” csináljon. Az orvostudomány és közgazdaság kiesett („nem érdekel”, „nincs elég pontom hozzá”), így marad a jogász pálya. Végigcsinálja az egyetemet, de a kényszer nagy úr, és ő elfogadja a 4-5 interjúból adódó első munkahelyet, holott az adott szakterületet unalmasnak találja.

Ebben a történetben az a tanulságos, hogy egyáltalán nem egyedi. Több szakemberrel találkoztam, aki szenvedései ellenére sem gondolta komolyan, hogy utánanézhetne, milyen környezetbe vannak beágyazva az ő végzettségének megfelelő egyéb munkalehetőségek, ahol esetleg nagyobb boldogsággal és motivációval végezhetné napi munkáját. A szervezeti kultúra – akár rémesnek, akár nagyszerűnek érezzük – erősen meghatározza a mindennapi élményeket, és még egyetlen szakterület különböző cégein belül is drámaian mások lehetnek.

Döntési pont

Tarthatatlannak érzi a jelenlegi helyzetét? Lehet, hogy így van, de mikor gondolkodott el azon utoljára őszintén, mihez lenne igazán kedve, tehetsége, lelkesedése? Hogy milyen veleszületett képességei és valódi, tanult készségei vannak? Hogy a személyisége mely munkakörben avatná sztárrá, és milyenekben kényszerítené „bénakacsa” pozícióba?

A karrierünkben általában 8-10 év után egyszer csak történik valami, amitől felnyílik a szemünk: átszervezik a céget, leépítenek, új főnököt kapunk. Ekkor kétféle embertípus rajzolódik ki.

A bátrabbak kilépnek, belevágnak valami saját ötletbe, ahol az addigi tapasztalatukat igyekeznek kiaknázni. A kevésbé bátrak – ide tartoznak azok a szabadúszók is, akiknek önmagukat kell marketingelni – fejvadászoktól várják a sikert, általában hiába. Ahhoz, hogy új és újból motiváló, elégedettséget adó munkát találjanak, új készségeket és egy másfajta gondolkodásmódot kell elsajátítaniuk.

Mindkét esetben érdemes minél hamarabb elkezdeni azon gondolkozni, mélyebb önismerettel és rejtett vágyainkat tudatosítva hogyan juthatnánk el a vágyott szakmai helyre. Biztonságot ez talán nem ad azonnal, de legalább véget ér a „nem értem, miért” nyomasztó és ködös állapota. Kockázatot vállalunk vele? Persze, de végre azt próbáljuk elérni, amire alkalmasak vagyunk, nem pedig azt, amit rutinunk mások szerint enged! Ez pedig éppen annyira motivál, amennyire kell.

Frank Benedek

üzletfejlesztési és karriercoach, tréner