Hova mehetnek Liszkayék?

Vágólapra másolva!
Nem csak a jobboldali médiát érte váratlanul a Simicska-médiabirodalom vezérkarának távozása. Az még kérdés, hol landolnak majd a távozók. A közmédiába tartanak vagy valami teljesen új jön?
Vágólapra másolva!

Szűkszavú közleményében Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője és a Hír TV elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese lelkiismereti okokra hivatkozva jelentette be fel-, illetve lemondását.

Gajdics Ottó Forrás: MTI/Kovács Tamás

A vezetőség több tagját is kerestük, de vagy nem értük el őket, vagy nem kívánták kommentálni a történéseket. Egyébként a ma felállt vezetőség tavaly szeptemberben a gazdasági helyzet miatt, költségcsökkentésre hivatkozva bocsátotta el a Magyar Nemzet több neves szerzőjét.

Szikszai Péter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Hol fognak kikötni?

A legkézenfekvőbb megoldás a közmédia lehet: az átalakuló MTVA ideális helynek tűnik arra, hogy felszívja a sokat próbált, a jobb oldali sajtóban jól ismert neveket. Szóba jöhetne még Széles Gábor médiabirodalma – a Magyar Hírlap és az Echo TV – is, de például a Heti Válasz már ahhoz a Nyerges Zsolthoz köthető, aki Simicska Lajos üzlettársa, így lehet, hogy a „lelkiismereti okokkal” eleve összeegyeztethetetlen.

Van egy másik, egyelőre csak elméleti síkon létező lehetőség, ugyanis úgy értesültünk, hogy egyre többen suttognak egy új, alakulóban lévő jobboldali portálról is. Ezzel kapcsolatban dobták be korábban a Habony-féle 888.hu-t: a 444 szerint a miniszterelnöki tanácsadó ügyvédje védette le a domaint azért, hogy a fiatalabb generációknak készítsenek honlapot.