Egyre több pénzt keres a Twitter

Vágólapra másolva!
Jól sikerült a Twitter gyorsjelentése, a menedzsment pedig a jövőre nézve is optimista. A részvény 10 százalék feletti pluszban nyithat, amivel fontos szinteket törhet át.
Vágólapra másolva!

Nagy ugrással, 13 százalékos pluszban nyitott ma a Twiter árfolyama, miután a közösségi médiacég a negyedik negyedévben alapvetően megugrotta az elemzői várakozásokat, és a menedzsment optimista a jövőre nézve is. Bár a felhasználók növekedési üteme azért nem fest jól, a befektetők egyelőre a pozitívumokat látják meg a gyorsjelentésben.

Forrás: Twitter, Investor.hu

Hasít a bevétel

Az árbevétel közel 480 millió dolláros lett, ami soha nem látott mértékű összegnek számít egyetlen negyedév alatt a cég történelmében. Ennek 80 százaléka mobilos hirdetési bevétel, ami kedvezőnek számít. Az viszont némileg árnyalja a képet, hogy ennyire „gyenge”, 97,4 százalékos éves növekedési ütem még nem volt a cégnél. Látható tehát, hogy a Twitter azért a vártnak megfelelően ahogy érettebb céggé és szolgáltatássá válik, úgy a növekedés is mérséklődik majd.

Forrás: Twitter, Investor.hu

A bevétel növekedése főleg a hatékonyabb hirdetési módszereknek köszönhető, amivel a hirdetők egyre jobban tudják megcélozni a közönséget. A monetizálás mértéke ennek függvényében egyre nagyobb, az egy felhasználóra jutó bevétel 1,5 dollárra emelkedett, holott ez egy éve még 1 dollár alatt volt. Az 1000 oldalérésre jutó bevételek is szépen emelkedtek, ráadásul nem csak az amerikai, hanem a már országokból érkező felhasználóknál is.

Forrás: Twitter, Investor.hu

Ezzel együtt a felhasználók növekedési üteme egyre alacsonyabb, ami azért visszaigazolja a befektetői félelmeket, miszerint a cég növekedése most már egyre inkább csak a hirdetési megoldások hatékonyságától függhet. A havi aktív felhasználók száma negyedéves alapon kevesebb mint egy százalékkal nőtt csak, míg az amerikai felhasználók növekedése teljesen megállt. Egyre inkább úgy fest, hogy a Twitter növekedése megállhat 300 millió főnél, ami azért jelentősen elmarad a lassan 1,2 milliárdra hízó Facebook-tábor mögött.

Forrás: Twitter, Investor.hu

Javul a működés

Bár továbbra is veszteségesen működik a Twitter az amerikai számvitel szabályok szerint, a költségterhelés némileg alacsonyabb, mint az elmúlt negyedévekben, így a veszteséges sem akkora már. A 125,4 millió dolláros nettó veszteség utoljára 2013 harmadik negyedévében volt ennyire alacsony, míg a 100 millió alatti operatív veszteség szintén.

Forrás: Twitter, Investor.hu

Ha pedig nem az amerikai számviteli szabályokat alkalmazzuk, akkor egyre nyereségesebb a vállalat. A tisztított operatív margin közel 30 százalékos volt, míg a ntisztított nettó nyereség 16 százalék fölé emelkedett. Bár ezek a számok nem tartalmazzák a részvényben történő dolgozói bónuszokat, felvásárlások esetleges hígító hatását, azért arról árulkodnak, hogy a Twitter működése javuló pályán van, a növekvő bevételek pedig egyre inkább képesek a költségek ellensúlyozására.

Forrás: Twitter, Investor.hu

A cég pedig a következő negyedévekben is jól teljesíthet, 2015-re optimista célokat tűzött ki a menedzsment. Az árbevétel 2,3-2,35 milliárd dollár közé várja a vezetés, ami alapvetően megegyezik az elemzői várakozásokkal, miközben a nem amerikai számviteli szabályok szerint számított operatív nyereség 23-24 százalék közelében lehet, így fennmaradhat a negyedik negyedévben látott jó teljesítmény. Az árbevétel növekedésével így az amerikai számviteli szabályok szerint számított nyereséghányadok is javulhatnak.

13-16 millió fővel nőhet a havi aktív felhasználók tábora a menedzsment szerint az első negyedévben, ami több mint 4 százalékos növekedést jelentene. Ez azért meglehetősen optimista vélekedés, mivel az utóbbi két negyedévben már csak pár milliós negyedéves növekedésre volt képes a cég. Arra mindenesetre jó lehet az előrejelzés, hogy enyhítse a befektetői nyomást Dick Costolo-n, a cég vezérigazgatóján.

Rövid távon viszont egyelőre ez nem annyira fontos, sokkal inkább technikai képre figyelnek a befektetők. A Twitter a mai ugrással a 47,5 dolláros ellenállásig jutott. Az indikátorok jól festenek, ezért ez szintén segítheti az emelkedést, ráadásul lendületet adhat az is, hogy pont a 200 napos mozgóátlagról sikerülne megpattanni. A zárás ugyanakkor érdekes lehet, leginkább az, hogy a 44 dolláros szint fölött tud-e maradni az árfolyam, illetve az is, hogy a 47,5 dolláros szintet sikerül-e áttörni. Ha igen, akkor az rövid távon meglehetősen kedvező lenne a részvénynek. Az Investor Trader ügyfeleként mindenesetre profitálhat a mozgásból.