Erős negyedévet zárt a Whirlpool

Vágólapra másolva!
Jól sikerült a Whirlpool negyedik negyedéves gyorsjelentése, a vártnál is nagyobb volt a növekedés a cégnél.
Vágólapra másolva!
  • Leginkább a tisztított EPS-soron látható a felülteljesítés, az elemzői konszenzusban 3,19 dolláros érték szerepelt, ezzel szemben viszont 3,52 dollárra volt képes a háztartási berendezéseket gyártó vállalat.
  • Az árbevétel is jól alakult, 6 milliárd dollárt tudtak elérni október és december között, 160 millióval meghaladva a várakozásokat.
  • A menedzsment a jó számok mellett optimista az idei évre vonatkozóan is, és megerősítette a korábbi prognózisát.
  • A Whirlpool a fundamentális elemzés alapján egyébként jó cégnek tűnik, noha a technikai kép nem túl bíztató. Az Investor Trader ügyfeleinek figyelmét mindenesetre decemberben már felhívtuk a részvényre, akkor 185-190 dollár közelében mozgott annak árfolyama.
  • A részvény most 0,8 százalékos pluszban, 203 dollár közelében nyithat, és akár folytathatja is útját felfelé.