Meredeken zuhan a magyar vállalkozások száma

Vágólapra másolva!
Néhány évvel ezelőtt a válság hatása ellenére évről-évre egyre több vállalkozás született, 2011-ben azonban megfordult a trend. Az idei év első napján 2,5 százalékkal volt kevesebb működő társas vállalkozás, mint tavaly január 1-jén. Mindez azonban nem feltétlenül probléma, áll a Bisnode közleményében.
Vágólapra másolva!

A cégalapítás tekintetében kiugrónak számító 2011-es év után beállt a csökkenő tendencia: akkor közel 50 ezer frissen bejegyzett vállalkozás kezdett működni, tavaly a 30 ezret sem érte el a számuk. Korábban naponta mintegy 140, ma 80 céget jegyeznek be. A törzstőke 500 ezer forintról 3 millióra emelkedett, a vállalkozókedv csökkent – mindkettőt tükrözi a statisztika. De míg a válság mélypontjának számító 2009 után még két éven keresztül évi 6, illetve 3 százalékkal növekedett a cégalapítások száma, addig 2012-től a cégalapítási kedv alábbhagyott, már nem az új vállalkozások alapításában keresték a cégtulajdonosok a boldogulásuk útját.

Az új cégek számának csökkenése után a működő vállalkozások száma csökkent, ha nem is azonnal. 2008 és 2013 között ugyan egyre kisebb számban, de évről-évre több, míg 2014 elején már 0,7 százalékkal kevesebb működő vállalkozást regisztráltak, mint az előző év kezdetén. 2015-re ez az érték tovább csökkent, az egy évvel korábbihoz képest 2,55 százalékkal lett kevesebb a működő cégek száma hazánkban, derül ki a Bisnode adataiból.

Ma tehát Magyarországon 544 ezer működő vállalkozással kell számolni, ami még mindig 11 százalékkal több, mint amennyit 2008 elején mértek.

Hosszú távon jót hozhat

A cégszám-csökkenés önmagában nem negatív trend. Hosszú távon kisebb, de stabilabb cégvilág jöhet így létre, mondja Keleti József, a Bisnode country managere. Így is maradt még néhány iparág, ahol a trendek ellenére nőni tudott a vállalkozások száma, bár2 százaléknál többel egyetlen szektorban sem: ilyen a mezőgazdaság, a gépjavítás, a gépjármű-kereskedelem, a közigazgatás és a vegyipar.

Arányaiban leginkább a pénzügyi szektorban, a kommunális tevékenységet végző vállalkozások körében, a papíriparban és a textiliparban csökkent legnagyobb mértékben a cégek száma, 2014. január 1-jéről 2015. január 1-jére több mint 4,5 százalékot. Rosszak a számok a két legsújtottabb iparágban, a vendéglátásban és az építőiparban, de nem ők a rekorder ágazatok. A vendéglátásban 3,7 százalékos csökkenéssel ma mintegy 25 700 cég, az építőiparban pedig 3,9 százalékos csökkenés mellett mintegy 48 300 társas vállalkozás működik.

Csak a fővárosban nem érte el a 2 százalékot

Ami a megyéket illeti, csökkenésben nincs kivétel. Nógrád és Zala megyében több mint 5 százalékot esett a cégek száma, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye, Hajdú-Bihar megye, Pest megye és Budapest az országos átlag alatt marad. Budapest az egyetlen terület, ahol 2 százalék alatt tudott maradni a vállalkozások számának csökkenése az elmúlt egy évben.