ÁSZ: Hatástanulmányok nélkül módosították a különadókat

98 százalékos különadó, alkotmánybíróság, pénz, pénzérme, NAV, közszféra, anim gif, animált gif
Vágólapra másolva!
A Számvevőszék ellenőrizte a 2007 és 2013 között bevezetett költségvetési kiigazításokat. A mindenkori kormány a különadókat jellemzően hatástanulmányok nélkül módosította, és a tartalékokat is háttérszámítások nélkül állapították meg.
Vágólapra másolva!

A különadókat elrendelő jogszabályok módosítására 33 alkalommal került sor 2007 és 2013 között, a módosításokhoz csak 3 esetben készült hatásvizsgálati lap. Utólagos hatásvizsgálat készítésére az ellenőrzött időszakban egy adónem esetében, egy alkalommal került sor, derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből.

Az ÁSZ ellenőrzött

Az ÁSZ értékelte a kormányok által 2007 és 2013 között hozott egyensúlyjavító intézkedéseket (vagyis költségvetési kiigazításokat). Az ellenőrzött időszak minden évében születtek egyensúlyjavító intézkedések, amelyek a központi költségvetés bevételeit növelték, kiadásait csökkentették, illetve egy részük tartalékok képzését célozta. A teljes jelentés itt olvasható.

Hasraütésszerű tartalékok

A tartalékok képzése az ellenőrzött időszak második felében kapott nagyobb hangsúlyt, áll a jelentésben. A stabilizációs célú tartalékok év végi egyenlege a 2009–2010. és a 2012–2013. években a központi költségvetés kiadásaira, valamint a költségvetési hiányra és az adósságra is kedvező hatást gyakorolt. A tartalékok összegét megalapozó háttérszámítások nem készültek.

A különadókat hatástanulmányok nélkül módosították Forrás: Tumblr

A különadó jobban teljesít

A központi költségvetés bevételeit érintő intézkedések közül a különadók és járadékok teljesített bevétele a központi költségvetés bevételi főösszegét az ellenőrzött időszak átlagában 3,5 százalékkal növelte, a költségvetés pénzforgalmi hiányát 29,8 százalékkal csökkentette, véli az ÁSZ.

Az évvégi zárolások

Az ellenőrzött időszakban az év végi maradványtartás és a zárolás átlagosan 39,4%-kal csökkentette a központi költségvetés hiányát. A 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben is elrendelt maradványtartási kötelezettség miatt a maradványok összege a központi költségvetés kiadási főösszegéhez viszonyítva növekvő tendenciát mutatott, írja a Számvevőszék.