Visszaülne a világ tetejére az Apple

Vágólapra másolva!
Soha nem látott mennyiségű, 1,3 milliárd darab okostelefont adtak el a tavalyi évben világszerte. Bár a piacvezető továbbra is a Samsung, az Apple kiváló negyedik negyedévének köszönhetően csökkentette hátrányát. Ha pedig így folytatódik, vissza is ülhet majd a trónra az amerikai óriás.
Vágólapra másolva!
  • Habár érezhetően lassul az okostelefon piac növekedési üteme, 2014-ben még több mint 25 százalékkal adtak el több készüléket, mint egy évvel korábban. Összesen 1,3 milliárd darab telefont értékesítettek a gyártók, amihez a negyedik negyedéves ünnepi szezon 375 millióval járult hozzá.
  • Az élen nincs változás, továbbra is a Samsung vezet, éves szinten több mint 318 millió eladott készülékkel. Viszont ha közelebbről megnézzük a számokat, azt láthatjuk, hogy fogy a Samsung előnye. Legnagyobb riválisa, az Apple a negyedik negyedévben már „csak” nagyjából 600 ezer darabbal adott el kevesebb készüléket, mint dél-koreai riválisa, holott egy évvel ezelőtt még 33 millióval volt mögötte, az IDC adatai szerint.
Forrás: Investor.hu

  • Az Apple ugyanis minden várakozást felülmúló negyedévről számolt be a múlt héten, köszönhetően az új iPhone 6 és 6+ modellek sikerének. Ráadásul a profitmarzsok is javultak, a közel 40 százalékos bruttó eredményhányad évek óta nem látott magasságokat jelent. Részletesebben ebben a cikkünkben olvashat az Apple gyorsjelentéséről.
  • A Samsungot két oldalról is nagy nyomás alatt tartják. A magas árkategóriájú készülékek szegmensében az Apple állítja a legnagyobb kihívást a dél-koreaiak elé, míg az olcsóbb készülékek között nagy a verseny főleg a kínai gyártók (Lenovo, Huawei, Xiaomi, ZTE) egyre nagyobb előretörése miatt.
  • A 2014-es negyedik negyedévben a Samsung és az Apple mögött már három kínai céget láthatunk. A Lenovo a Motorola készülék-divíziójának megvásárlásának is köszönhetően a harmadik, míg a negyedik és az ötödik helyen a Huawei és a Xiaomi áll. Utóbbi valami egészen elképesztő mértékű növekedést produkált, az egy évvel korábbi szintekhez képest közel megháromszorozta eladott készülékeinek számát (16,6 millió darab).
Forrás: Investor.hu