Készpénzbe menekülnek a befektetők

Vágólapra másolva!
A szélesebb részvénypiac esése sem elképzelhetetlen, amit misem mutat jobban, minthogy a világ legjelentősebb alapkezelői 2012 májusa óta nem tartottak olyan nagyságú készpénz állományt, mint idén januárban. A biztonságos menedéknek tekintett eszköz térnyerése pedig akár a befektetői bizonytalanság eluralkodásának a jele is lehet.
Vágólapra másolva!

2012 óta nem látott szinten áll a világ befektetőinek készpénzállománya, derül ki a Reuters januárban készített felméréséből. A megkérdezett befektetők válaszai alapján kiderült, hogy a kezelt portfóliókban a készpénz állomány 0,5-1 százalékponttal növekedett a januárban. Ezzel pedig az utoljára 2012 májusában látott 7 százalékos szintet érte el ez az eszközhányad, ami abból a szempontból fontos igazán, hogy a befektetők akkor szokták növelni a készpénzállományuk hányadát, amikor a piac esését várják.

A felmérés január 16. és 29. között zajlott, éppen egybe esett tehát az EKB eszközvásárlási programjának bejelentésével, ezzel egy időben pedig a Fed kamatemelésének megkezdése iránti várakozások továbbra is felfokozottak.

A monetáris politikában látott eltérő irányok mellett viszont az orosz-ukrán konfliktus következtében kialakuló geopolitikai feszültségek, a kínai gazdaság lassulása körüli félelmek, és az új görög kormányzat miatt felmerült kérdések mind olyan tényezők, amelyek hatására a piacok előrejelzését jelenleg még az átlagosnál is jóval több bizonytalanság terheli. Ez pedig fontos szerepet játszik abban, hogy a befektetők egy ideig a nagyobb volatilitású eszközök helyett az egyfajta menedéknek is tekintett készpénz felhalmozása mellett döntsenek.

A felmérés alapján, ha a készpénz hányadon túli eszközosztályokat vesszük, azt láthatjuk, hogy a portfóliókban a részvény hányad nem változott, a kötvények viszont az eddigi 38,2 százalékos arány helyett már csak 36,6 százalékot foglalnak el. A birtokolt ingatlanhányad is jelentősen, 2,6 százalékról 1,9-re csökkent, ezzel együtt viszont az alternatív befektetések (például hedge fundok és kockázati tőke alapok) aránya 5,3 százalékról 6,4 százalékra növekedett.

Ha a felmérés eredményét régiónként tekintjük, az egyes alapkezelők viselkedése is jelentősen eltér. Az amerikai alapkezelőknél például a 2007 májusa óta nem látott legnagyobb növekedést tapasztalhattuk a portfólióik készpénzállományában. Számszerűleg nézve majdnem kétszeresére, 5,1 százalékról 10,1 százalékra növekedett ez az arány.

De a brit alapkezelők is a készpénzállomány jelentős növelését hajtották végre, és az alternatív befektetési formák arányát is növelték. Ez abból szempontból érthető is, hogy a hedge fundok a hagyományos alapokkal szemben short pozíciókat is fel tudnak venni, azaz a zuhanó árfolyamokból is profitálni tudnak.

Az európai befektetők elsősorban a részvények mellett tették le a voksukat januárban, ami annak is köszönhető, hogy az EKB stimulusának következtében az európai vállalatok jelentős profitnövekedését várják. A japán befektetők pedig továbbra is a kezelt vagyonuk több mint felét kötvényekbe fektették a Reuters felmérése alapján.

Mi az a hedge fund?

A hedge fund egy kevéssé szabályozott befektetési alap, amely jellemzően csak szűk körű, vagyonos befektetők részére elérhető, akik a tőke arányában vett fix díjon felül gyakran sikerdíjat fizetnek az alap menedzserei részére.
A hedge fundok lazább szabályozásukra és zártkörűségükre tekintettel sokkal komplexebb, egyedibb, és gyakran kockázatosabb befektetési stratégiákat tudnak megvalósítani, mint a legtöbb más vagyonkezelési megoldás, sokkal széleskörűbb eszközöket felhasználva. Ez többek között az árfolyam csökkenésére spekuláló short pozíciókat, összetett, akár tőzsdén kívüli származtatott termékeket, illetve a saját tőkén felüli kitettség, a tőkeáttétel felhasználását jelenti. Ebből kifolyólag gyakran magasabb hozamokat tudnak elérni.
A hedge fund magyar fordítására nincs egységesen elfogadott kifejezés. A médiában gyakran megjelenik a fedezeti alap, árfolyamkockázati alap szóösszetétel, de egyik sem fedi a Hedge fund definíciójának lényegét, így a leggyakrabban a szakmai anyagokban is az eredeti Hedge fund kifejezés szerepel. A "hedge" szónak valóban a fedezés a magyar megfelelője, azonban ez eredetileg is arra vezethető vissza, hogy a Hedge fund-ok hőskorukban gyakran egyes pozíciókkal ellentétes irányú, vagy azok kockázatát lefedező pozíciót vettek fel hasonló eszközökben, derivatív termékekben.