A hitelminősítőknek lépni kell

hitelminősítő, Fitch
2557350 Russia, Moscow. 01/19/2015 Fitch Ratings agency logo. Vitaliy Belousov/RIA Novosti
Vágólapra másolva!
Magyarország helyzete sokat javult az elmúlt években pénzügyi kockázati szempontból - mondta az Államadósság Kezelő Központ új, február 1-jei hatállyal kinevezett vezérigazgatója. Barcza György furcsállja, hogy a hitelminősítők még mindig úgy látják Magyarországot, mint öt évvel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

A szakember elmondta: magyar állam folyamatosan javítja a külfölddel szembeni devizapozícióját. Míg 2011-ben 44 százalék volt a deviza részarány a teljes államadósságon belül az IMF és EU-hitelekkel együtt, ez 2014 végére 36-38 százalék körülire apadt, ami jelentős csökkenés.

Arra a kérdésre, van-e konkrét ütemterve az ÁKK-nak az államadósságon belüli devizarészarány leépítésére, Barcza György elmondta: össze kell hangolni a pénzügypolitika mindhárom fontos szereplője - a kormányzat, az MNB és az adósságkezelő - szempontjait. Mindenképpen előnyös, és a közjót szolgálja, ha összehangoltan működik a makrogazdasági politika - mondta.

A hitelminősítők öt évvel ezelőtti kategóriában értékelik Magyarországot Forrás: RIA Novosti/Vitaliy Belousov

Barcza György kiemelte: 2010 és 2014 között Magyarország bruttó külföldi devizaadóssága 100 milliárd euróról 64 milliárd euróra csökkent. Ez azt jelenti, hogy jelentősen csökkent a devizaadósság megújításának kockázata - magyarázta.

160 milliárdot szánnak letelepedési kötvényre

Az ÁKK idén 160 milliárd forint értékben tervez kibocsátani letelepedési államkötvényt, ezen kívül devizakibocsátást nem tervez az idei évre vonatkozó finanszírozási terv szerint.

Az adósságkezelés szempontjából fontos adat, hogy a háztartások nettó pénzügyi vagyona 45 százalékkal nőtt 2010 és 2014 között. Ennek magyarázata, hogy csökkent a hitelállomány, és nőtt a megtakarítási ráta. Emellett az utóbbi években javult az állam költségvetési hitelessége, másrészt a pénzügyi válság után a lakosság a biztonságra törekedve előnyben részesíti az állampapírokat más befektetési eszközökhöz képest. Mindennek köszönhetően jelentősen nőtt az állampapírok iránti lakossági kereslet.

160 milliárdért lehet letelepedési kötvényt venni Forrás: Imaginechina/Xu Congjun

A lakossági tulajdon aránya a 2010-es 2 százalékról 9,5 százalékra emelkedett 2014 harmadik negyedévében. Vagyis ma az államadósság csaknem tizede lakossági kézben van. Ez is növeli a diverzifikációt - emelte ki az ÁKK új vezetője.

A hitelminősítőknek lépni kell

A gazdasági növekedést és a kilátásokat - a javuló tendenciát - figyelembe véve indokolt, hogy a hitelminősítők idővel lépjenek - fogalmazott. Furcsa, hogy a hitelminősítők ugyanabban a kategóriában értékelik Magyarországot, mint öt éve, holott óriási változások történtek ez idő alatt: a pénzügyi szektor sokkal stabilabbá vált - javult a hitel-betét mutató, csökkent a devizakitettség -, emellett az alacsonyabb kamatoknak és a csökkenő adósságrátának köszönhetően jelentősen csökkentek az állam kamatkiadásai az elmúlt években - sorolta.