Százmilliós felajánlások keresik a helyüket

család, Valóságos armageddon – otthon a beteg gyerekkel
Vágólapra másolva!
Húsz százalékkal kevesebb civil szervezet kaphatja meg a jövedelemadóból felajánlható egy százalékot, mint egy évvel ezelőtt. Tavaly még 31 ezer civil szervezet volt jogosult, idén viszont már csak valamivel több, mint 25 ezren várhatják a felajánlásokat.
Vágólapra másolva!

Az adóhatóság friss listája szerint 25 110 szervezet jogosult az adónkból felajánlható 1 százalékra 2015-ben. Viszont 1209 szervezetet kizártak: van, aki azért került a negatív listára, mert a határidő lejártáig, 2014 szeptemberéig nem regisztrált a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, hogy jogosultságot szerezzen az adó 1 százalékának begyűjtésére.

Olyat is találtunk, aki ellen eljárás folyik, vagy későn adta be a jelentkezését. Azzal, hogy egyes alapítványokat kizártak, most több százmillió forint landolhat más civil szervezeteknél.

A Gyermekmentő és a Daganatos.hu is feketelistás

A negatív listán van többek között a Daganatos.hu Alapítvány is. A civil szervezet daganatos és leukémiás gyermekek gyógyulását támogatja. 2014-ben mintegy 328 millió forintot gyűjtöttek össze az adó 1 százalékából. A regisztrációs levelet megkapták a NAV-tól, mondták az Origónak, de más, folyamatban lévő vizsgálatok miatt kizárták őket a gyűjtésre jogosultak köréből.

Több százmillió forinttól esik el a Daganatos.hu Forrás: Thinkstock

Szintén egy le nem zárult vizsgálat miatt zárta ki az adóhatóság a Gyermekmentő Alapítványt, mondta Gombár Györgyi. Az alapítvány kuratóriumának elnöke szerint tavaly közel 110 millió forintot gyűjtöttek az 1 százalékos felajánlásokból.

A NAV tavaly nyáron a honlapján felhívta a civil szervezetek figyelmét a regisztrációra. Akikkel beszéltünk, mindenki tudott a regisztrációról, volt, aki bevallotta, hogy azért került a negatív listára, mert elfelejtett regisztrálni.

Kövérék lemaradtak

Elfelejtettünk regisztrálni tavaly szeptemberig, mondta Kövér Béla, a szegedi Kövér Béla Bábszínház igazgatója. „A részünkről történt feledékenység”, mondta, bár az adóhatóságtól kaptak levelet a regisztrációról. Az 1 százalékos felajánlások elmaradásával az idén nagyjából 50-60 ezer forint fog kiesni a büdzséjükből. Ezt az összeget korábban plakátokra költötték, most ezt máshogyan kell megoldani.

A Kövér Béla Bábszínház elfelejtett regisztrálni Forrás: Ciróka Bábszínház

Harcolnak az 1 százalékért

A gyömrői Kutyák a Rák Ellen az Életért Alapítvány 400-500 ezer forinttól fog elesni a kizárás miatt. A civil szervezet a keresőkutyák képzésére gyűjt. Az alapítvány regisztrált a NAV-nál, visszajelzést is kaptak arról, hogy elfogadták a regisztrációjukat, de egy későn benyújtott igazolás miatt mégis felkerültek az adó 1 százalékára nem jogosultak listájára. Most azért küzdenek, hogy lekerüljenek róla.

A kizártak listáját böngészve sok olyan szervezetet találtunk, amelyekhez elenyésző támogatás, pár tízezer forint folyt csak be az adó egy százalékából 2014-ben.