Brit vállalatokat vásárolgatnak az arabok

2015.02.01. 10:31

Legutóbb épp a British Airways anyavállalatában vásárolt egy nagyobb pakkot a Qatar Airways, de az utóbbi időben dollár milliárdokért vásároltak különböző brit eszközöket katari cégek.

Egy kis szünet után újra megkezdte a pénzszórást Katar, illetve különböző helyi cégek. Pénteken a British Airways anyavállalatában, az IAG-ban vásárolt 10 százalékos tulajdonrészt a Qatar Airways, nagyjából 1,15 milliárd fontért (kb. 475 milliárd forint).

De a héten nem csak légitársaságban vásároltak részesedést katari befektetők, hanem a londoni Canary Wharf irodaház-komplexumot tulajdonló cégben is meg szerezték a 100 százalékos részt 2,6 milliárd fontért.

Különböző katari cégek és alapok egyébként nagyjából 35 milliárd dollárnyi befektetésről számoltak be az elmúlt három évben, és ennek a pénznek nagyjából harmada Nagy-Britanniába vándorolt. (Egyébként Magyarország is figyelmet kapott a katariaktól, hiszen a Balettintézet szintén a közel-keleti ország befektetőinek kezébe került még tavaly.)

2008 és 2012 között szintén volt egy „brit-hullám” a katari milliárdosok körében, akkor többek között a Barclays bankházba és a Sainsbury kiskereskedelmi láncba szálltak be. Tavaly már arról lehetett olvasni, hogy újra felpörgetnék kicsit a beruházásokat, és előbb az HSBC főhadiszállását vásárolták meg, majd a Londoni Savoy hotel felét vették meg.

A mostani British Airways-ügylet annyiban más a megelőzőektől, hogy ez nem pénzügyi befektetésként értelmezhető, hanem vállalati célok vezették a vásárló céget. A Qatar Airways ugyanis a mostani lépéssel még szorosabbra fűzheti majd kapcsolatát a British Airways-el, illetve a többi szintén az IAG-hoz tartozó légitársaságokkal, mint az Iberia, vagy a fapados Vueling.

Az egyelőre kérdés, hogy konkrétan milyen területen működhetnek még szorosabban együtt a légitársaságok, mivel már eddig is közös légiszövetséghez, a Oneworldhöz tartoztak. A Qatar Airways egyik célja lehet, hogy jobb hozzáférhetősége legyen a Latin-Amerikai térséghez, illetve, hogy még nagyobb forgalmat irányítson Dohai központi repterére.

Légiszövetségek: Légitársaságok közötti megegyezés, ami alapján több területen együttműködnek a vállalatok. A három legnagyobb szövetség, a Star Alliance, a Oneworld és a SkyTeam.
 
„Code sharing” megállapodás: Két vagy több légitársaság egyesíti szolgáltatásait, például egy adott légitársaság által üzemeltetett járatra egy másik cég is árulhat jegyeket. Így a járatok magasabb utasszámmal indulhatnak, vagyis hatékonyabban üzemeltethetőek. De piacszerzésre is használhatják, ha olyan helyekre árulnak jegyeket, ahová maguk nem indítanak gépeket.

Az IAG árfolyama először nagy ugrással reagált a hírekre, azonban a pénteki kereskedés során fokozatosan vesztette el pluszait, és végül nagyobb mínuszban fejezte be a napot.

Az IAG árfolyama (London)Forrás: Investor.hu, AmiBroker