Online érdemes állást keresni

kivándorlás, munkanélküliség
Álláskeresők várakoznak a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjában MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Tavaly 28 százalékkal több hirdetés között böngészhettek online az álláskeresők, mint 2013-ban, ráadásul egyre gyakoribb, hogy fizikai munkára is az interneten jelentkeznek. 
Vágólapra másolva!

Az év utolsó három hónapjában az értékesítés és kereskedelem kategóriában hirdették meg a legtöbb új pozíciót, és ezekre az álláshirdetésekre jelentkeztek a legtöbben.

Több a munkalehetőség

Bár a korábbi évekhez hasonlóan arányaiban továbbra is több a munkalehetőség azoknak, akik felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással rendelkeznek, de folyamatosan növekszik az interneten meghirdetett és betöltött szakmunkák száma is. Tavaly év végén 110 százalékkal több "kékgalléros" pozíciót töltöttek fel a cégek, mint 2013 azonos időszakában, ezekre összesen 40 százalékkal több munkavállaló jelentkezett.
A 2014-es év harmadik negyedéve emellett kedvezett a fiataloknak és a pályakezdőknek is: idén 31 százalékkal több gyakornoki helyet hirdettek meg. A részmunkaidős és időszakos munkát keresők azonban továbbra is nehéz helyzetben vannak, bár minden tizedik álláskereső ilyen munkára vágyik, pusztán fele ennyi szabad pozíció van a piacon - írja a Profession.hu.

Álláskeresők várakoznak a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjában Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Képviselői állások népszerűek

Az egyes pozíciókat nézve, az év vége felé országos szinten a területi képviselőknek szóló állások voltak a legnépszerűbbek, de Budapesten kiugróan sokan pályáztak asszisztensnek, adminisztrátornak és irodavezetőnek is. A személyzeti tanácsadócégeken kívül a legtöbben a Raiffeisen Bankhoz és a CIB Bankhoz jelentkeztek, míg a munkaadók közül a legtöbb új munkavállalót a Bosch csoport kereste, a cég összesen 329 hirdetést adott fel - olvasható a közleményben.