Nem festenek szépen a divatcégek

Vágólapra másolva!
Két amerikai divatcég árfolyamgrafikonja is csúnya képet sugall a jövőre nézve. Fontos szintek estek el mind a Michael Kors, mind pedig a Fossil esetében, ezek pedig további zuhanást is hozhatnak.
Vágólapra másolva!

Michael Kors (NYSE): Vége a tündöklésnek

Ha ránézünk a Michael Kors grafikonjára, bizony nem a további emelkedés az, ami először eszünk be jut. Már tavaly nyáron elkezdődött az esés, ami 2014 utolsó negyedévben egy kis megnyugvást sejtetett, azonban idén év elején egy drasztikus zuhanással a 70 dolláros szint alá ért az árfolyam.

A beszakadással egy viszonylag erős támasz esett el a 70 dollár képében, ahonnan kisebb visszakorrigálását lehetett látni az elmúlt napokban. Ha újból visszapattanna innen, akkor a következő megálló 65, majd pedig 60 dollárnál van, utóbbi pedig több mint tíz százalékkal van lejjebb a jelenlegi szinteknél.

A Michael Kors (NYSE) napi árfolyama Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Az indikátorok közül az MACD eladási jelzést ad év eleje óta, és egyelőre az RSI is csökkenő trendben mozog, igaz már a túladott zóna közelében van.

A Michael Kors 2011-es tőzsdére lépése óta tartó töretlen szárnyalása már 2014 első felében megbicsaklott, és a múlt hetet már a fontos 70 dolláros szint alatt zárta.

A Michael Kors (NYSE) heti árfolyama Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Fossil (Nasdaq): Dupla csúcs után még lejjebb?

Egy másik amerikai divatcég, a Fossil árfolyamgrafikonja is csúnyán néz ki. November-december folyamán egy duplacsúcs alakzat formálódott a napi grafikonon, és azóta a nyakvonalat is letörte az árfolyam a 200 napos mozgóátlaggal együtt.

Igaz, hogy az árfolyam még a lélektanilag is fontos 100 dolláros támaszszint fölött áll, és ez a korábbiakban is már többször nyújtott menedéket a részvény számára. Ezt letörve azonban a 95-92 dollár környéke lehetne a megálló.

A Fossil (Nasdaq) napi árfolyama Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Az indikátorok itt is eladási jelzést mutatnak igaz, hogy az RSI már nagyon megközelítette a 30-as szintet, ami gyakran már túladottságot jelez.

A heti grafikon is azt mutatja, hogy kritikus szinten áll az árfolyam, hiszen a 2009 márciusa óta formálódó emelkedő trendvonal és a 200 hetes mozgóátlag közelében imbolyog a részvény. Ha ez a dupla támasz megfogja, akkor akár felfelé is vehetné az irányt, mindenesetre a grafikonon látható beszűkülés egy erőteljesebb mozgást is előrevetíthet.

A Fossil (Nasdaq) heti árfolyama Forrás: AmiBroker, Investor.hu