Vágólapra másolva!
Nincs túl jó hangulat a piacokon, köszönhetően a Világbank korábbinál pesszimistább prognózisának, és a nyakló nélkül zuhanó nyersanyagpiaci termékeknek.
Vágólapra másolva!
  • 4984 forinton önkéntes nyilvános vételi ajánlatot tett a Mol az általa még nem birtokolt TVK részvényekre. Az ajánlati ár a törvényi előírás szerinti minimumnak, az egy részvényre jutó saját tőkének felel meg. Azon ügyfeleink, akik tavaly küldött kereskedési ötletünket, akár 40 százalékos hozamot is elkönyvelhetnek majd egy esetleges kiszorítási folyamat során. Ma újraindul a kereskedés a TVK részvényeivel, amely hétfőn 5086 forinton zárt.
  • Fenntartotta a Nomura elemzője a Mol részvényére vonatkozó, eladással egyenértékű csökkentési ajánlását, és 10 500 forintos célárán sem változtatott, ami nagyjából 8 százalékkal van a tegnapi záróár (11 420 forint) alatt.
  • Tegnap nem tudott a BUX index a jó nyugat-európai hangulatban erősödni, főként amiatt, hogy a tovább zuhanó olajár miatt az orosz rubel új egyhónapos csúcsra ugrott a dollárral szemben, és a moszkvai tőzsdeindex is nagyot esett. Emiatt az orosz kitettséggel rendelkező Richter 0,8 százalékos, az OTP pedig 0,1 százalékos mínusszal zárt. A Magyar Telekom ellenben 1,8 százalékos pluszra volt képes (339 forint), különösebb hír nélkül. A kispapírok közül az ANY Biztonsági Nyomda 4,1 százalékot ugrott, amivel egy havi csúcsra ért (890 forint).
  • Ma is gyengüléssel indul a nap a forint piacán, az euróval szemben 319 fölött van a jegyzés, míg a dollárral szemben 271 közelében, ami majdnem új, közel 13 éves mélypontnak felel meg.
  • Nem tudtak erősödni tegnap az amerikai indexek, enyhe, 0,1-0,3 százalékos visszaeséseket mutattak. Napközben még 1,5 százalék közeli pluszokat lehetett látni, így a mínuszba csúszás meglehetősen negatívnak számít. Egyedül a telekomcégek és a közművek voltak minimális erősödésre képesek, míg az olajipari vállalatok és a nyersanyagkapcsolt cégek papírjai 0,7-1,2 százalékos mínuszban zártak.
  • Továbbra is nyomott szinteken, 45 dollár közelében jár a WTI árfolyama, miközben a Brent már csak 0,6 dollárral található felette. Az American Petroleum Institute jelentése szerint az előző hét végén 3,9 millió hordóval nőtt az amerikai készletek száma. Ma az EIA teszi közzé majd az adatokat, ahol az elemzők 400 ezres csökkenést várnak. Egy gyenge adat jó eséllyel még mélyebbre lökheti a fekete arany árfolyamát, és folytatódhat a 10 éves amerikai kötvényhozamok csökkenése is, mivel az utóbbi hetekben inkább kötvénybe menekülnek a kockázatkerülő befektetők. A 10 éves kötvényhozam 2013 májusa óta nem látott alacsony szinteken van (1,86% közelében).
  • Már több mint 10 százalékot zuhant a réz árfolyama a héten, ami már 245 cent közelébe süllyedt vissza. Ezzel az alig egy hónapja küldött Rezeg a léc a réz alatt című kereskedési ötletünkben megjelölt célszint is majdnem teljesült már, ahol egy jelentős esés lehetőségére hívtuk fel ügyfeleink figyelmét. Egyelőre az lehet negatív a réz árfolyamára, hogy a befektetők egyre inkább arra spekulálnak, a kereslet nem lesz képes ellensúlyozni a jelenlegi túlkínálatot.
  • Jelentősebb, 1-1,3 százalékos mínuszban nyithatnak ma az európai piacok, amivel a tegnapi 0,6-2 százalék közötti emelkedéseiket is jelentősen korrigálhatják. A nyersanyagpiacok gyengélkedése mellett főleg a Világbank pesszimistább prognózisa tehető felelősség a gyenge piaci hangulatért, csak 3 százalékos globális növekedést várnak idén a korábbi 3,4 százalék helyett. 2016-ban 3,5 százalék helyett 3,3 százalékos lehet a bővülés. Főleg Japán és az eurózóna lehet gyenge.
  • Ma teszi közzé az Európai Unió Bírósága nem jogerős ítéletét az OMT-programmal kapcsolatban. Amennyiben a szervezet szerint a programmal az EKB nem lépné túl a hatáskörét, az növelhetné egy esetleges európai QE esélyét is. A monetáris lazítás esélye tehát ezzel növekedne, és vélhetően a részvénypiaci hangulatot is javítaná. Magyar idő szerint fél 10-kor lehet majd döntés.
  • Többéves mélypontra estek vissza az ázsiai 10 éves államkötvény hozamok, a befektetők ugyanis a biztonságot keresve a kötvények felé fordultak, miután az olaj és több nyersanyag árfolyama is mélypontokat ütött a kereskedés alatt. Ennek megfelelően a tőzsdék sem szerepeltek túl jól, a Nikkei 1,7, míg a Shanghai Composite fél százalék körüli esést szenvedett el.