Egyre jobb helyzetben a játék-webáruházak

Bognár Ákos JátékNet webáruház Bognár Ákos JátékNet webáruház
Bognár Ákos, a piacvezető JátékNet.hu ügyvezetője
Vágólapra másolva!
Minden ötödik játékvásárlás a neten bonyolódott 2014-ben, ami a szektor rohamos erősödésére utal.
Vágólapra másolva!

2014-ben 35 milliárd forintos forgalmat bonyolított a játékszektor, ennek ötöde a neten realizálódott. Ugyanez az adat 2013-ban még csak 10 százalék volt. A piacvezető JátékNet.hu adatai szerint a weben zajló tranzakciók mintegy 22 százalékát mobileszközről indították.

Bognár Ákos, a piacvezető JátékNet.hu ügyvezetője Fotó: Bielik István - Origo

Bognár Ákos, a JátékNet.hu ügyvezetője e két paraméter alapján úgy véli, 2015-ben ez jelentheti majd az egyik legnagyobb kihívást: „A tendenciát már évek óta érezzük: webáruházunkban már 2013-ban is 10 százalék fölött volt a mobilról érkező látogatások aránya, 2014-ben pedig 22 százalékra ugrott.”

November 7-én vettek játékot a legtöbben

Az online játékforgalmazói piacot 2014-ben egyrészt az éleződő verseny, másrészt a hipermarketek szorítása határozta meg. A JátékNet.hunak ugyanakkor – az előző évhez hasonlóan – így sem lehet oka panaszra a növekedésben. A2013-ban elért 1,4 milliárdos forgalmát több mint 20 százalékkal lépte túl. Az év legerősebb napjának november 7-e, az Internetes Vásárlás Napja bizonyult.

A forgalom mellett a kiszállításban is bővülést könyveltek el: az év végéig több mint 170 000 csomagot szállított ki a webáruház. Ez jelentős üzleti eredmény, az áruháznak még nagyobb területre is kellett költöznie: a JátékNet.hu íy jelenleg több mint 2000 négyzetméteres raktárról szolgálja ki vásárlóit.

A cég eredményeit a szakma és a vásárlók számos díjjal is honorálták: a vállalat ismét bekerült a Deloitte Technology Fast 50 verseny regionális top10 mezőnyébe, elnyerte az Ország Boltja 2014 címet, emellett megkapta a Superbrands minősítést is.

Egyre többen fizetnek kártyával is

A JátékNet.hu adatai szerint 2014-ben mérséklődött a készpénzes fizetés népszerűsége, ugyanakkor a vásárlók közel 75 százaléka még mindig ezt a fizetési módot választja. „A készpénzes tranzakciók mintegy 5 százalékos csökkenése elsősorban az online fizetési megoldások, köztük az év során bevezetett PayPal rendszer javára történt” – mondta el Bognár Ákos.

A szállítási módok között tovább erősödött a Pick Pack Pont, miközben a személyes átvétel csaknem negyedével visszaszorult, 2014 második félévében már csak a vásárlók egyhatoda választotta ezt a formát. A legnépszerűbb továbbra is a futáros kiszállítás – a megrendelések kétharmadánál döntöttek e mellett a vásárlók –, ugyanakkor a kedvezőbb árnak köszönhetően a következő években a Pick Pack Ponton történő átvétel további növekedése várható.