Vágólapra másolva!
Közel egymillió egészségpénztári vagy nyugdíjpénztári tag számláját zárolták január 1-jétől, mert az ügyfelek nem azonosították magukat személyesen. A feledékeny tagok nem használhatják fogorvosi, szemészeti vagy egyéb orvosi egészségkártyáikat, amíg nem esnek át az ügyfél-azonosításon. A pénzük azonban biztonságban van.
Vágólapra másolva!

A pénzmosás elleni törvény 2014. év végéig adott határidőt a 2,2 millió önkéntes pénztári tagnak, hogy személyesen azonosítsa magát. Az azonosítás több tízezer céget is érint, akik cafeteriaelemként adják az önkéntes vagy az egészségbiztosítási hozzájárulást. A pénztárak Origóhoz elküldött adataiból az derül ki, hogy minden második pénztártag nem tett eleget a pénzmosás elleni törvény paragrafusának.

Volt, aki nem tudott fizetni az egészségkártyájával Forrás: AFP/Philippe Turpin

A Prémium Egészségpénztár azt írja: a be nem azonosított pénztártagok számláját a pénzmosás elleni törvény értelmében december 31-én éjfélkor zárolták. Fontos tudni, hogy az egyéni számla zárolás esetén is teljes biztonságban van a pénztárban. Az átmeneti zárolás semmilyen formában nem fenyegeti a már felhalmozott megtakarítást, a számlán lévő összegek után továbbra is hozam jár, és befizetés is történhet a számlára.

Hiába a sok felhívás

Az OTP Egészségpénztárnak 217 ezer tagja van. Az OTP levélben, telefonon, a facebookon, rádióban és a nyomtatott sajtóban is felhívásokat tett közzé az ügyfél-regisztrációval kapcsolatban A felhívások ellenére tagok fele került eddig azonosításra. A többiek számláját az OTP is zárolta.

A QUAESTOR-nál 600 tag számláját zárolták

A QUAESTOR Önkéntes Nyugdíjpénztárnak ezer pénztártagja van. Közülük csak 600-an azonosították magukat, 400 tag viszont nem kezdeményezte tavaly december 31-ig, hogy átessen az ügyfél-azonosításon. A QUAESTOR Önkéntes Egészségpénztár tagjai közül 800-ból 600-an azonosították már magukat – mondta a QUAESTOR kommunikációs vezetője. Hozzátette: látható, hogy az egészségpénztárban, ahol a szolgáltatásokat folyamatosan igénybe lehet venni, a tagok aktívabbak voltak az azonosítási eljárás során, de 200 egészségpénztári tag számláját így is zárolniuk kellett.

Az egészségpénztári tagok aktívabbak voltak az azonosítás során Forrás: MTI/Balázs Attila

Az Aegon önkéntes pénztárainak 181 ezer tagjuk van. 2014. december 31-ig a tagok fele azonosította csak magát. 2014-ben kb. 15 ezren menten be valamelyik ügyfélszolgálati irodába az azonosítás miatt, az utolsó negyedévben pedig 10 ezren tettek eleget kötelezettségüknek. Mivel az Aegonnak nincs egészségpénztára, nem kellett senkinek az egészségkártyáját zárolni. Annak, aki pénzt szeretne kivenni az Aegon önkéntes pénztárából, minél hamarabb azonosítania kell magát. Az azonosítást 70 ügyfélszolgálati irodában lehet megtenni – közölte az Aegon.

Személyes jelenlét kell az azonosításhoz

A Medicina Egészségpénztár január 31-ig fogadja a tagi számlákat, ezt azok is megtehetik, akik még nem estek át az ügyfél-azonosításon – tudta meg az Origo. A Medicina Egészségpénztárnak több mint 83 ezer önkéntes pénztári tagja van. A pénztártagok zárolt számláját azonosítás után két napon belül feloldják.

A Generalinak összesen 65 ezer egészségpénztári és önkéntes nyugdíjpénztári tagja van. Az ügyfelek 60 százaléka már túl van az azonosításon – közölte a Generali. Január 1-jén mégis 5400 egészségpénztári tag számláját kellett zárolniuk ideiglenesen.

Az MNB adatai szerint 49 önkéntes nyugdíjpénztár és 31 egészségpénztár működik Magyarországon. A Stabilitás Pénztárszövetség adatai szerint ezeknek 1 millió 180 ezer önkéntes nyugdíjpénztári és 1 millió 21 ezer egészségpénztári tagjuk van.

Az ügyfeleknek személyesen kell azonosítaniuk magukat Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Stabilitás Pénztárszövetség azt mondta, arról nincsenek adataik, hogy az ügyfelek hány százalékát világították már át a pénztárak. A pénztáraktól kapott adatok alapján az Origo becslése szerint közel egymillió pénztártag számláját kellett zárolni 2015. január 1-jén.

A személyes beazonosítás mindössze pár percet igényel, amennyiben a szükséges okmányok – a személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél és a lakcímkártya – rendben vannak. A beazonosítási dokumentáció feldolgozása pár napot igénybe vehet, ezt követően az egészségpénztári kártya használatának és a kifizetésnek már nincs akadálya.

A külföldön élőkre is gondoltak

Az Aegon a tartósan külföldön tartózkodó pénztártagoknak azt javasolja, hogy az adott országban működő konzulátuson kérjenek hiteles másolatot okmányaikról, és ezt küldjék meg az Aegonhoz.

A cégek is figyeljenek!

Magyarországon körülbelül 200 ezer vállalkozás ad cafeteriát alkalmazottainak. Önkéntes pénztári tagdíjat ennél azért kevesebben fizetnek, de így is több tízezer cégnek is végig kell csinálnia az azonosítási procedúrát. Cégek esetében egy 30 napnál nem régebbi cégkivonat másolatára van szükség, ezenkívül a cégkivonatban szereplő képviselőnek is azonosítania kell magát.