Kétarcú eredmények miatt büntetik a Teslát

tesla bolt
PALO ALTO, CA - NOVEMBER 05: Two Tesla Model S cars are displayed at a Tesla showroom on November 5, 2013 in Palo Alto, California. Tesla will report third quarter earnings today after the closing bell. Justin Sullivan/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Az elektromos autógyártó második negyedéves gyorsjelentése nem aratott osztatlan sikert a befektetők körében, ráadásul számos olyan adat is napvilágot látott, ami árnyalja a Tesla jövőképét. 
Vágólapra másolva!

Így muzsikál az autóértékesítés

Kétarcú sikeredett a Tesla második negyedéves gyorsjelentése. Azt már július elején megtudtuk, hogy az április-június közötti időszakban 11 507 darab S-modellt szállított le a cég, mely egyben vállalati értékesítési rekordot is jelent. Emellett jól teljesített az európai értékesítés is, valamint a kulcsfontosságú kínai piacról is jó hírek érkeztek, mivel az előző negyedévhez képest megduplázódtak a rendelések. Üröm az örömben, hogy eddig a menedzsment 55 ezer jármű értékesítését tervezte 2015-ben, viszont a mostani gyorsjelentés során ezt 50-55 ezer közötti intervallumra csökkentették, ami mindenképp csalódás a piac számára - írja a CNBC.

Optimisták a gyártási számok tekintetében

A harmadik negyedévben 11 500 Tesla autót terveznek legyártani (a piac általi várakozás átlaga 13 113 darab), de a menedzsment optimista levelében az is olvasható, hogy nagyon elégedettek a jelenlegi kiegyensúlyozott termeléssel, és jövőre már heti 1800 járművet (S és X-modell) fognak gyártani. Akárhogy is nézzük, ahhoz, hogy meghatározó szereplővé nője ki magát a Tesla, mindenképp fontos a gyártókapacitások növelése, és a legyártott darabszám emelése.

Az új X-modell (ami egy SUV) gyártása szeptemberben indulhat meg.

A Tesla szeptemberben érkező városi terepjárója, az X-modell Forrás: Tesla Motors

„Bár a gyár felszerelése és az X-modell tesztelése jól halad, több olyan tényező is van, amely befolyásolhajta az utolsó negyedéves termelésünket” – közölte a Tesla a részvényeseknek szerdán kiküldött levelében, megemlítve azt is, hogy további gondok merülhetnek fel, hiszen az S és az X-modellt ugyanazon a gyártósoron szerelik össze, ami így lassíthatja az S-modell gyártását.

– olvasható az Elon Musk vezérigazgató és Deepak Ahuja pénzügyi igazgató levelében.

Musk nem fukarkodott a nagyra törő tervek bejelentésével a gyorsjelentés megjelenését követő elemzői konferenciabeszélgetésen: meglátása szerint a mostani évi 50 ezer darabról 2020-ra 500 ezerre növekedhet a legyártott Tesla modellek száma.

- mondta Musk.

Tesla Model S elektromos autó töltőre téve a detroiti autókiállításon Forrás: Stan Honda/AFP/Getty Images

Egyhamar nem lesz nyereség

A vállalat negyedéves árbevétele megközelítette az 1,2 milliárd dollárt, ami 40 százalékkal magasabb a tavalyi év hasonló időszakához képest. A második negyedéves jelentés szerint a Tesla 60,8 millió dolláros nettó veszteséget szenvedett el, ami 48 centes részvényenkénti mínusznak felel meg (a piac 60 centes veszteséget várt). Az eredményre az erős dollár is rányomta a bélyeget, ami miatt 100 bázisponttal csökkenhet a bruttó marzs.

De mivel a Tesla még mindig az intenzív növekedési fázisban lévő cég, így a veszteség ténye kevésbé érdekli a piaci szereplőket,

hisz óriási pénzeket kell elkölteni a kutatás-fejlesztésre. Ez meg is látszik a költségek növekedésén is, mivel 2015-ben a menedzsment tervei szerint akár 50 százalékkal is megemelkedhetnek a kiadások a folyamatos fejlesztések és az értékesítés felfutásának köszönhetően.

Ugyanakkor aggasztó, hogy a Tesla bruttó marzsa 23,4 százalékra csökkent, és a tendencia negyedévről negyedévre lefelé tendál. Ennek megállítása érdekében a menedzsment a gyártási költségeken próbálna faragni.

Óriási az érdeklődés a Powerwall iránt

A Tesla április végén mutatta be a Powerwall nevű új akkumulátorát, mely háztartások számára is könnyedén alkalmazható lesz, és amely alapjaiban fogja megváltoztatni a világ energiafelhasználását. Ezekkel a berendezésekkel a lakástulajdonosok és a vállalatok is tudnak energiát tárolni, így nem kell mindig a hálózati villamosenergiára hagyatkozniuk.

Elon Musk szerint tetőfokára hág az érdeklődés a berendezések iránt, már most közel 1 milliárd dollárnyi megrendelésük van, holott szinte egyáltalán nem foglalkoztak még a marketinggel. A termék gyártása vélhetően a negyedik negyedévben indul meg.

Elon Musk, a Tesla vezére az új akkumulátorokról beszél Forrás: REUTERS/Patrick T. Fallon

Jött a zuhanórepülés

A gyorsjelentés közlése után a Tesla részvényei több mint 6 százalékos mínuszt mutattak, és ez a csütörtöki kereskedés során csak rosszabb lett, hisz pár órányi adásvétel után az autógyár papírjai már 10 százalékot meghaladó mínuszban járnak.

Ugyanakkor még így is 10 százalékkal forognak magasabban a részvények az év eleji nyitószinthez képest, viszont ha az elmúlt 1 évet nézzük, akkor szinte változatlan részvényárfolyamot látunk, pedig a Tesla részvényei mindkét irányban nagy utat tettek meg.

A Tesla részvények árfolyammozgása az elmúlt egy évben Forrás: Investing.com