Így adózunk jövőre

szja bevallás
A jövedelemadó bevételek nőttek a legjobban
Vágólapra másolva!
Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi adótörvénycsomagot, amely alapján 2016-ban 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó kulcsa, és 5 százalékra a sertés tőkehúsok áfája, ezenkívül mérséklődik a bankadó, valamint változik a közműadó. A törvény bevezeti a növekedési adóhitel-kedvezményt, amelynek lényege, hogy bizonyos feltételeknek megfelelő vállalkozások elhalaszthatják az adó megfizetését, és azt két év alatt nyolc részletben teljesíthetik.
Vágólapra másolva!

Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot a képviselők 133 igen szavazattal, 39 nem ellenében hagyták jóvá. Igennel a kormánypártok és a Jobbik képviselői szavaztak, nemmel az MSZP-sek, az LMP-sek és függetlenek.

Csökkenő kulcsok, növekvő kedvezmények

A személyi jövedelemadóról szóló törvény úgy módosul, hogy a jelenlegi 16-ról 15 százalékra csökken az szja-kulcs.

2016-tól kezdődően négy év alatt fokozatosan a duplájára, a mostani gyermekenkénti havi 10 ezerről havi 20 ezer forintra nő a két eltartott után érvényesíthető családi adókedvezmény mértéke.

Fontos változás, hogy a sertés tőkehúsok értékesítését is a kedvezményes, 5 százalékos adómérték alá sorolja a törvény.

Az szja 1 százalékkal csökken Forrás: Thinkstock

Varga Mihály a parlamentben tartott tájékoztatón azt mondta, ha megfelelőnek ítéli a kormány a mostani áfacsökkentés gazdaságfehérítő hatását, akkor a következő lépésben a baromfi áfájának mérséklése is lehetséges.

A bankok is jól járnak

A magyar kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank között idén február 9-én aláírt megállapodásnak megfelelően a bankadó felső kulcsa a hitelintézetek esetén az adóalap 50 milliárd forintot meghaladó része után 2016-ban 0,53 százalékról 0,31 százalékra, 2017-ben és 2018-ban 0,21 százalékra csökken.

Adókedvezményt kapnak az orvosok és védőnők

A frissen elfogadott törvény szerint a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása állandó közteherré alakul át. Az önkormányzatok adóelőnyt biztosíthatnak egészségügyi szolgáltatóknak: a települési önkormányzat rendeletében biztosítható adókedvezmény, adómentesség kiterjed - az önkormányzat kötelező feladatát képező egészségügyi alapellátás körébe tartozó egészségügyi szolgáltatást nyújtó háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok mellett - a védőnői szolgáltatást nyújtókra is.

Friss házasoknak havi 5 ezer

Valorizálja a törvény az első házasok kedvezménye címén a házastársak által együttesen érvényesíthető, az adóalapból levonható kedvezmény mértékét, így az adóban kifejezett kedvezmény továbbra is 5000 forint jogosultsági hónaponként.

A friss házasok havi 5000 forint adókedvezményt kapnak Forrás: Thinkstock

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény módosításával olyan kedvezményt vezetnek be, amely szerint a tárgyévi adózás előtti eredménynek a megelőző adóév adózás előtti eredményét meghaladó része után az adót nem a tárgyévben, hanem a következő két adóév során kell megfizetni.
A jogszabály rögzíti, hogy növekedési adóhitel összegére jutó adó számításakor az adóévet megelőző adóév negatív adózás előtti eredményére jutó adó összegét nem kell figyelembe venni.

Az egészségügyi járulék több lesz

A törvény tartalmazza az egészségügyi szolgáltatási járulék inflációt követő mértékben történő emelését:


A törvény az állami nyugdíjrendszerbe 2014 után történő visszalépésekre is biztosítja a személyijövedelemadó-kedvezményeket.