Szíjjártó Azerbajdzsánnal és Fehéroroszországgal békítené az EU-t

Vágólapra másolva!
Az Európai Uniónak stratégiai partnerséget kell kialakítani az új gázbeszerzési forrásnak számító Azerbajdzsánnal, és javítani a kapcsolatát Fehéroroszországgal - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Visegrádi Négyek külügyi találkozóján.
Vágólapra másolva!

Pénteken tartottak konferenciát Pozsonyban a Visegrádi Négyek (V4), vagyis Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország diplomáciai szervei. A csúcstalálkozón az országok külügyminiszterei is résztvesznek, csakúgy, mint az EU keleti partnerségi programjában részt vevő országok (Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Ukrajna) külügyminiszterei, valamint svéd és a román külügyesek.

Orosz gáz helyett azerit

A találkozó központi témái a keleti partnerség országaival való együttműködés és az energetika voltak. Ennek kapcsán Szijjártó Péter magyar külügyminiszter arról beszélt, az EU-nak Azerbajdzsánnal kellene együttműködést kiépíteni, mivel szerinte a kaukázusi ország gázkészletei pótolhatnák az orosz gázimportot.

"Azerbajdzsán az egyetlen olyan ország jelenleg, amely belátható időn belül újabb gázbeszerzési forrás lehet Európa számára, ezért azt szorgalmazzuk, hogy az Európai Unió, benne a visegrádi négyekkel, Azerbajdzsánnal stratégiai együttműködést alakítson ki" - mondta.

Azerbajdzsán mellett Szijjártó szerint az EU-nak változtatnia kellene a Fehéroroszországgal szembeni hozzáállásán, és szoros együttműködést kellene kialakítania vele.