Nyugdíjasokon tesztelik az új utazási kártyát

busz, 100 éves, BKV, BKK, közlekedés, ünnepség
BKK buszbemutató a Hősök terén a buszközlekedés 100. évfordulója alkalmából 2015. március 1-én
Vágólapra másolva!
Tavasztól kezdik tesztelni a budapesti elektronikus jegyrendszert. Először a BKV-dolgozók tesztelhetik az új technológiát, az év végén pedig a nyugdíjasok kapják meg az új utazási kártyát. Az e-jegy rendszer bevezetése jelentős csúszásban van, a Budapesti Közlekedési Központ 2014-re ígérte bevezetését.
Vágólapra másolva!

Rövidesen befejeződik a budapesti közösségi közlekedés újabb jelentősebb állomásának tekinthető elektronikus jegyrendszer részletes tervezése – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A tesztidőszakban a dolgozói szabadjegyeket cserélik le, majd 2015 végén kezdődhet meg a díjmentesen utazók például a 65 éven felüliek részére az új utazási kártyák kibocsátása – írja a Napi Gazdaság.

Mindenki ingyen kapja a chipkártyát

Ezután több lépcsőben vezetik be a rendszert, először a bérleteket fogják kiváltani, utoljára a jegyeket. Az első chipkártyákat minden budapesti lakos ingyen kapja meg. Jövőre a bérlet típusú termékek elektronikus jegyrendszerben történő kibocsátása indul el, amelyet 2017-ben az új időalapú jegy és a díjplafon-konstrukció bevezetése követ.

Az elektronikus jegyrendszer bevezetését az EBRD is finanszírozza Fotó: Szabó Gábor - Origo

A rendszer részét képezi majd a 2500 járműre (buszra, trolibuszra, villamosra) felszerelendő mintegy 10 ezer darab új érvényesítő készülék is.

Az elektronikus jegyrendszer bevezetését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 54,5 millió euró értékben finanszírozza a 2013 szeptemberében aláírt kölcsönszerződés értelmében. A Fővárosi Önkormányzat a 2013 áprilisában megkötött fejlesztési megállapodásból 5,3 milliárd forintot bocsátott a BKK Zrt. rendelkezésére.

Új automaták lepték el a fővárost

Új, bankártyákat is elfogadó jegyautomaták jelentek meg a fővárosba. A régi automatákat 2014-től kezdték lecserélni.

Már egy éve e-jeggyel kellene közlekedni Budapesten Forrás: Hirling Bálint

2014-től 300 db teljesen új, a legtöbb jegy- és bérlettípust árusító, érmét és bankjegyet elfogadó és visszaadó, valamint bankkártyaterminállal rendelkező jegykiadó automatát adatak át Budapesten. A vandálbiztos jegyértékesítő eszközök gyártását, telepítését és üzemeltetését a T-Systems Magyarország Zrt-végezte.

Az automatákat úgy tervezik, hogy az elektronikus jegyrendszer bevezetése után megfeleljenek az új követelményeknek is, ezért a készülékek képesek lesznek a majdani utazási kártyák kiadására vagy az utasoknál már meglévő kártyák feltöltésére is.

Csúszásban

Az elektronikus jegyek budapesti bevezetésének első üteme 2014-ben kezdődhet - írta az Origo még 2013. májusában. A BKK szerint nem fog elcsúszni a projekt azért, mert a BKV rossz anyagi helyzetben van. Az első ütem bevezetése 2014-től kezdődhet. Az e-jegyrendszer még most is tesztelés alatt áll.