Nagy bajban az angol bankóriás

Vágólapra másolva!
Messze a várakozások alatt teljesített az angol HSBC a mai napon publikált negyedéves pénzügyi jelentése szerint. A pénzintézet vezérigazgatójának, Stuart Gullivernek azonban nem csak az ennek következtében megnyirbált juttatásai, hanem az egyre komolyabb adóelkerülési botrány miatt is fájhat a feje. A jelek szerint ugyanis ebben személyesen is érintett lehet.
Vágólapra másolva!
  • Komolyan elrontotta a hangulatot a londoni tőzsdén az HSBC legutolsó negyedéves jelentése. Az FTSE 100 pedig ma már közel járt a mindenkori csúcsához, ám a bank jelentése után végül negatívba fordult át.
  • A legfőbb probléma pedig nem egyedül az, hogy az HSBC messze az elemzői várakozások és az egy évvel korábbi eredmények alatt teljesített, hanem az is, hogy egyre mélyebbre süllyed a svájci privát bankja körül kialakult adóelkerülési botrányban. Ebben pedig a jelek szerint még a bank vezérigazgatója személyesen is érintett lehet.
  • A mai napon publikált jelentés alapján a bank éves nettó profitja 13,7 milliárd dollárra esett vissza az egy évvel korábbi 16,2 milliárd dollárról, még úgy is, hogy közben a bank éves bevétele enyhén még emelkedett is.
  • A vállalat vezetése mindezt a növekvő költségekkel és számos kötelezettségszegés miatt kivetett büntetéssel magyarázta. A pénzintézet ugyanis összesen 3,7 milliárd dollárnyi büntetést fizetett az elmúlt év során, az elkövetett vétségek között pedig még a devizapiacok manipulációjának kísérlete is megtalálható volt.
  • A 18,7 milliárd dolláros éves adózás előtti profit emellett 17 százalékot esett az üzemelési költségek növekedése miatt, ezzel pedig messze a 21 milliárd dolláros elemzői várakozások alatt maradt. A legutolsó negyedévet tekintve pedig még borúsabb a kép, hiszen 56 százalékos zuhanás figyelhető meg éves alapon.
  • Ezzel együtt a bank visszavágta a saját tőkéjére vetített megtérülésre (ROE) vonatkozó becslést is. A vezetés a 2011-ben tervezett 12-15 százalékos érték helyett 10 százalék fölötti eredményt tervez 3-5 éven belül elérni. A mutató értéke 2014-ben 7,3 százalék lett, szemben az egy évvel korábbi 9,3 százalékkal.
  • A gyenge eredményeknek köszönhetően 5,1 százalékkal visszavágták a bank vezérigazgatójának, Stuart Gulliver éves juttatásait is, bár azok így még is 12 millió dollárt tesznek ki, amivel továbbra is a legjobban fizetett bankvezetők között maradt.
  • Gullivernek azonban a bónusz csökkentésén kívül akad egyéb gondja is. Jelenleg ugyanis a bank egy olyan vizsgálat kellős közepén tart, amelyben a kivizsgálók azt a gyanút próbálják igazolni, hogy az HSBC svájci privát bankja egyes ügyfeleinek - akik között számos bűnöző is található - adóelkerülésben segédkezett. A jelek szerint pedig ebben a vezérigazgató személyesen is érintett lehet, hiszen az eddigi adatok alapján neki is volt egy hasonló svájci bankszámlája közel 8 millió dollárral.
  • A nem éppen pozitív híreknek köszönhetően a befektetők adni kezdték a bank papírjait, ennek következtében pedig 2011 óta nem látott napon belüli hat százalékos zuhanást szenvedett el. Ebből pedig akár az Investor Trader ügyfelei is profitálhattak, mivel certifikátjaink segítségével például az HSBC árfolyamának esése is játszhatunk.
Forrás: AmiBroker, Investor.hu