2017-ben lesz érezhető a lakásáfa hatása

Hiányszakmák, kétkezi munka, havi 80 ezer
Salgótarján, 2011. szeptember 15. Simon István szakoktató (j) egy kőművestanulót oktat a Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban, Salgótarjánban. Az iskolában és két tagintézményében közel harminc szakmát oktatnak. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Elégedettek a lakásépítés áfájának csökkentésével építőipari szervezetek, amelyek 2017-ben már a piac jelentős bővülését várják az intézkedéstől, és további javaslatokat is tettek a kedvezményezetti kör és a hitellehetőségek bővítésére. A kormány pedig azzal számol, hogy az új építésű lakóingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésével nő majd a lakásépítések száma.
Vágólapra másolva!

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke az idén felépülő új lakások számát 8500-9000 között valószínűsíti, ami véleménye szerint 2017-ben akár 30 százalékkal is növekedhet. Megjegyezte, hogy a tervezés és a kivitelezés között általában másfél-két év telik el, ezért jövőre még nem vár érdemi hatást az adócsökkentéstől.

2018-ban Koji László szerint az ideinek akár duplájára is nőhet a felépített lakások száma.

A piac bővüléséhez azt is szükségesnek nevezte, hogy a következő négy évben ne változzon lényegesen a szabályozás, és erősödjön a banki hitelezés is, amelyhez 3-4 százalékos kamatozású lakossági hitelek teremtenének ideális feltételeket véleménye szerint.

Az új lakások építésekor az áfa 5 százalékra csökkenhet Forrás: MTI/Komka Péter

Így lehet 5 százalék az áfakulcs

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a kalákában épülő családi házak áfájával, Koji László azt válaszolta, hogy az építés egy részét - már csak az előírások miatt is - szakvállalkozók végzik. Például aki a fűtést szereli, az a felhasznált anyag és a saját munkadíja után 5 százalékos áfa-kulccsal állítja ki a számlát. Amennyiben az építtető vásárolja az anyagot, szükségszerűen 27 százalékos áfát fizet utána.

2017-ben jöhet a változás

Vidor Győző, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke elmondta, hogy a családi házak építése évi 4-5 ezer darabbal stabilnak tekinthető. A válság hatására a társasházi építés esett vissza, az idén 6500 lakás várható.

Az áfakulcs csökkentésével ez a szám 2017-re megduplázódhat, elérheti a 13 ezret is.

A fellendülés jelei - véleménye szerint - már a jövő év második felében érezhetőek lesznek.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


A MÉASZ azt is javasolta, hogy aki magánszemélyként a saját telkén épít családi házat az is jusson hozzá a kedvezményes áfakulccsal járó előnyökhöz. A másik javaslatuk pedig az, hogy kedvezményes 2,5 százalékos hitelt vehessenek fel az új lakást építők, illetve építtetők, az MNB növekedési hitelprogramjának mintájára.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület is azt szorgalmazta,

hogy a saját telkükre házat építők is élhessenek az alacsonyabb áfa lehetőségével.

Saját lakás a cél

A kormány azzal számol, hogy az új építésű lakóingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésével nő majd a lakásépítések száma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter miután a kabinet a parlament elé terjesztette áfacsökkentési javaslatát.

A tárcavezető hangsúlyozta, a kormány célja, hogy minél több embernek legyen reális lehetősége saját lakáshoz jutni. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett az idén nyáron elindított családi otthonteremtési kedvezményre. A célt szerinte nagymértékben segítheti a tervek szerint jövőre hatályba lépő áfacsökkentés.

Újabb kör lehet érintett

Varga Mihály közölte: lehetővé akarják tenni azt is, hogy ne csak a január 1. utáni adásvételekre vonatkozzon

az áfakedvezmény, hanem ha az adásvétel és a használatbavétel között nem telt el több mint két év,

akkor a már folyamatban lévő új lakások értékesítésénél is alkalmazható legyen az alacsonyabb áfakulcs.

A 2016-os központi költségvetést jelentős, több mint 200 milliárd forintos tartalékkal fogadták el, így ha az áfacsökkentés miatt adóbevétel esik ki, az nem fogja befolyásolni a büdzsé mozgásterét - mondta a miniszter.

Varga Mihály szerint a cél, hogy minél több embernek legyen saját lakása Forrás: MTI/Marjai János

Kiemelte, hogy bár az adócsökkentés miatt valóban adóbevételkieséssel lehetne számolni, de az új lakások építésénél keletkezik annyi többlet, gazdasági növekedés, ami megtéríti a kieső bevételt.

fogalmazott.

Varga Mihály megjegyezte, hogy tavaly mintegy 9 ezer lakás épült Magyarországon, ami rendkívül alacsony szám. A nemzetgazdasági miniszter kérdésre azt is mondta, nem tart attól, hogy az áfacsökkentés lépése miatt visszaesne a használt lakások piaca.