Amikor minden drága

A woman looks at a piece of art entitled "Dollar Sign, 1981," an acrylic and silkscreen ink on canvas by US artist Andy Warhol, valued at 4-6 million British pounds (6-9 million US dollars, 5.4-8.2 million Euros) at Sotheby's auction house in London on June 8, 2015. Sotheby's are to offer a museum-quality private collection of 21 works by several artists inspired by the US dollar motif. AFP PHOTO/ADRIAN DENNIS RESTRICTED TO EDITORIAL USE, MANDATORY MENTION OF THE ARTIST UPON PUBLICATION, TO ILLUSTRATE THE EVENT AS SPECIFIED IN THE CAPTION

A Bank of America-Merrill Lynch ismét elkészítette globális alapkezelői felmérését, melyből újabb érdekességekre derült fény amellett, hogy a dollár erősödésében bízó pozíciók egyre nagyobb szintet érnek el. Ez egy olyan felmérés, ahol rengeteg alapkezelőt kérdeznek meg kvalitatíve és kvantitatíve egyaránt. A végeredmény pedig elég jó összképet fest arról, hogy mit gondolnak ők – az úgynevezett smart money – a befektetési világról. Már ha feltesszük, hogy valóban azt gondolják, amit válaszolnak.

Az alábbiakban Balásy Zsolt, az Alapblog egyik szerzőjének írását tesszük közzé.

A felmérésben az egyik talán legtöbbet hivatkozott ábra arról szól, hogy az alapok a kezelt vagyon hány százalékát tartják készpénzben.

Viszonylag egyszerű az összefüggés: ha nagy a készpénzállomány (a Merrill ezt 4,5 százalékos arány fölött definiálta – amikor a szürke oszlopok a felső narancssárga vonal fölé mennek), akkor az alapkezelőknek majd vásárolniuk kell, tehát ez kiváló vételi kontraindikátor. Ha pedig alacsony (3,5 százalék alatt), az eladási, hiszen ha már „minden” pénzüket elköltötték, akkor miből vásárolnak majd?

Az alapkezelők a kezelt vagyon hány százalékát tartják készpénzben. Forrás: BofA Merrill Lynch, Alapblog

Hogy ez rövid/hosszú távon mennyire jó indikátor, ott van az ábra, rajta egy MSCI globális indexszel (kék vonal) is, mindenki döntse el maga. Balásy szerint sokkal érdekesebb az a kérdés, hogy ez az indikátor miért mutat 2013 második fele óta folyamatosan hangos vételi jelzést. Vagyis miért tartanak az alapkezelők a korábban megszokottnál lényegesen több készpénzt, legyen akármilyen várakozásuk a jövőre nézve?

Ennek magyarázásában sokat segít az alábbi ábra. Ezen az S&P 500 (narancs) és az amerikai 10 éves hozam látható.

A S&P 500 index (narancs) és a 10 éves amerikai állampapír hozamának (zöld) alakulása Forrás: Alapblog

Ami szintén látható, hogy 2000 és 2012 között mennyire együtt mozgott e két instrumentum: ha a részvények emelkednek, akkor a kötvények esnek (a kötvényhozam emelkedik), ha pedig a részvénypiacon az eladók dominálnak, akkor a kötvénypiacon a vevők.

A magyarázat magától értetődő. Az úgynevezett risk-on (kockázatvállaló) időszakban a pénz kiáramlik a biztonságos kötvénypiacokról és beáramlik a kockázatosabb részvénypiacra, risk-off (kockázatkerülő) üzemmódban pedig fordítva. Így csak a ritka pánikokra volt jellemző, hogy valaki egyik piacra sem merte betenni a pénzét és éppen e jelenségre épül a Merrill fenti ábrájának kontraindikátor szerepe.

Mi változott meg?

Aztán 2012-ben ezen az ábrán is megtört valami: a részvénypiacok egyfolytában csak fölfelé meneteltek, miközben a kötvénypiacon ehhez nem párosultak eladók. Ezt leginkább azzal magyarázhatjuk, hogy megjelent egy olyan vevő a kötvénypiacokon, akinek az ár nem számít: a Fed (és közvetve a többi jegybank), QE formájában - állítja az Alapblog elemzője.

Ez azt jelenti, hogy a részvényekbe áramló tőke nem hiányzik a kötvénypiacról, sőt, a kötvénypiacra áramló jegybanki tőke az, ami a részvénypiacra kergeti onnan a szereplőket. Így viszont

semmiféle kötvénypiaci eséssel nem járt a részvények emelkedése – a kötvények és a részvények egyszerre lettek „drágák”.

Ezzel oda jutottunk, hogy ha valaki a részvénypiacokon eséstől fél, az immár kötvényt sem tud nyugodt szívvel vásárolni. Az évi 2 százalék hozam abszolút és relatív mértékben is gyengének tűnik, de ez addig, amíg jegybanki pénz áramlik a kötvénypiacokra, nem ok arra, hogy vevők híján a kötvényárak essenek (a hozamok emelkedjenek). Az, ami eddig csak pánikokra volt jellemző – a pénz párnahuzatban tartása –, most már teljesen mindennapi.

Mindennapi jelenségnek tűnik a halmozódó készpénzvagyon Forrás: 123rf.com

Nincs mit vásárolni

Tehát – visszatérve az első ábrára – a kezelt vagyonoknak egyre nagyobb része, amely eddig megtalálta a helyét vagy a részvény-, vagy a kötvénypiacon, szorul most a partvonalra. Így aztán a Merrill észrevehetné: az alapkezelők immár nem azért tartják készpénzben a vagyon egy szokásosnál nagyobb hányadát, mert majd vásárolni fognak, hanem azért, mert már nem tudnak mit vásárolni - fejezi be írását Balásy.