Az uniós vámjog változásaira készülhetnek a vállalkozások

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évtizedek tendenciáihoz alkalmazkodva jövő májustól jelentősen megváltozik az uniós vámszabályozás, ami komoly kihívások elé fogja állítani a vállalkozásokat. Már most érdemes elkezdeni a felkészülést.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi kereskedelem és a globális környezet utóbbi évtizedekben tapasztalt változása miatt egyre nagyobb szükség van egy teljesen új, közösségi jogszabályi környezet megalkotására. A már több mint 20 éves jogszabályt, a Közösségi Vámkódexet a 2013. október 10-én kihirdetett Uniós Vámkódex váltja majd le, a tervek szerint 2016. május 1-jétől. A végleges részletszabályok egyelőre nem ismertek, az azonban már látható, hogy

az új szabályok jelentős újdonságokat és változásokat hoznak, amelyekre érdemes időben felkészülni

– hangzott el az EY Magyarország napokban megrendezett szakmai rendezvényén.

Jelentős változások jönnek

Az új jogszabályban változnak az alapvető ügyintézési szabályok és számos más általános rendelkezés is. Bizonyos esetekben például lényegesen nőhetnek a vámhatósági döntéshozatalra rendelkezésre álló határidők, ezt a különféle engedélyek megszerzése kapcsán érdemes figyelembe vennie a cégeknek. Új vámeljárásként jelenik majd meg a meghatározott célra történő felhasználás vagy a vámszabad terület, emellett bizonyos korábbi eljárások megváltoznak (például a vámraktározás vagy az aktív feldolgozás), illetve egyesek meg is szűnnek (például a vámfelügyelet melletti feldolgozás).

Szigorúbbak lesznek a vámérték kimunkálására vonatkozó szabályok

azon érintetteknél, amelyek jogdíjat fizetnek az importált áruk kapcsán, illetve akkor, ha a vámjogi szabadforgalomba helyezés előtt többször értékesítik az importált terméket. Az új kódex ugyanakkor számos vámjogi egyszerűsítést is bevezet, így például az önértékelést vagy a központi vámkezelés jogintézményét.

Ajánlott akciótervvel készülni

az új Uniós Vámkódex tükrében, illetve egy, a felkészülést segítő akcióterv kidolgozása” – mondta Fülöp Attila, az EY adó- és vámszakértője. „Számos kérdés merül fel, többek közt a már megszerzett engedélyek, tanúsítványok, illetve az új engedélyek kapcsán, ezért kell mielőbb áttekinteni a folyamatokat a kockázatok elkerülése és az új lehetőségek kihasználása érdekében” – tette hozzá.

Jelentős változásokra számíthatnak az engedélyezett gazdálkodók (AEO) az Uniós Vámkódex hatályba lépésével. Az új szabályozással megszűnik az AEOF (azaz a kombinált) tanúsítvány, és már csak AEOC („vámjogi egyszerűsítés”) és AEOS („biztonság és védelem”) típusú engedélyt lehet kiállítani. Szigorodnak az AEO megszerzésének feltételei is, az AEOC esetében például előírás lesz a megfelelő vámügyi előéleten túl a megfelelő adóügyi előélet, illetve a gyakorlati jellegű szakértelem, és/vagy szakmai tapasztalat is). Az AEO engedély szintű követelmények teljesítése törvényi feltétele lesz számos vámjogi egyszerűsítés alkalmazásának, ezért az AEO tanúsítvánnyal még nem rendelkező gazdálkodóknak érdemes lehet megfontolni az AEO státusz mielőbbi megszerzését (még a jelenleg hatályos szabályozás alapján).