A Bevándorlók is kapnak a 60 milliós támogatásból

Akvárium klub 2015
Vágólapra másolva!
Harminc pályakezdő zenekar és 34 vidéki klub kapott támogatást a Cseh Tamás Program idei első két alprogramja keretében. A nyertes előadók hang- és képfelvétel készítésére összesen mintegy 60 millió, a klubok élő koncertek megszervezésére 84 millió forintot fordíthatnak.
Vágólapra másolva!

A 30 sikeresen pályázó előadó között van a The Immigrants ("A Bevándorlók"), a Tha Shudras, a Junkie Jack Flash, az Anton Vezuv, az Uzipov, IAMYANK, a Planet Void, a Hello Hurricane, a StabilFrazír, Köles Eliza, az Éva Presszó, a Csaknekedkislány és a Császári PillanatmŰvek.

"A pályázó fiatal zenekarok szakmai színvonala nagyon magas volt, ezért döntöttünk úgy, hogy az eredetileg tervezett 25 együttes helyett 30-at támogatunk, pályázónként két-kétmillió forinttal.

- mondta Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a keddi eredményhirdetésen az Akvárium Klubban.

Két új pályázat

A pályázatokat az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma egy szélesebb szakmai kör bevonásával bírálta el. Doncsev András bejelentette, hogy két újabb pályázatot is kiírtak: az előzenekari, valamint a helyi média támogatását célzó alprogram keretében 80-80 millió forintot különítettek el.

A pályakezdő zenekarok kategóriájában 2014-hez képest újdonság, hogy az előadók kép- és hangfelvétel készítése mellett koncertezésre is fordíthatják az elnyert összeget. Erre az alprogramra 347 pályázat érkezett az augusztus 3-i határidőig; a leendő mentorokból és az ideiglenes kollégium tagjaiból álló szakmai zsűri 78 zenekart hallgatott meg szeptember végén, közülük került ki a nyertes 30 pályázó, amelyeket összesen 59,22 millió forinttal támogatnak.

Vidéken is megérje zenélni

Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője kiemelte: a vidéki klubtámogatási program legfőbb célja, hogy megérje Budapesttől távolabb is élő zenét játszani. Az ideiglenes kollégium felhívására

73 pályázat érkezett, amelyek közül végül 34 részesült, összesen 84 millió forintos támogatásban

. A sikeres pályázók között van mások mellett a szombathelyi Agora Kulturális Központ, a pécsi Est Café, a székesfehérvári Fezen Klub, a miskolci Helynekem, a szegedi JATE Klub vagy a gödöllői Trafó. A nyertesek között olyanokat is találni, akik a tavalyi évadban is sikerrel pályáztak a Cseh Tamás Program klubtámogató alprogramjára.

A Cseh Tamás Program nyolc alprogramból áll, de mint elhangzott, a 960 millió forintos keretből 100 milliós címzett keret áll rendelkezésre a könnyűzene iskolai körben történő népszerűsítésére. Ez a kategória jövőre önálló alprogrammá válhat, akárcsak a zeneszerzők támogatására tervezett kategória.

A Cseh Tamás Program forrása az üres adathordozók után szedett jogdíjak 25 százaléka. A cél a hazai könnyűzenét támogatni, elősegíteni új előadók megjelenését, hozzájárulni a meglévő produkciók bemutatkozásához, nemzetközi megjelenéséhez.