A bankok fokozott érdeklődést tapasztalnak a vállalkozások részéről, ami feltehetően annak köszönhető, hogy december 31-ig van arra lehetőség arra, hogy a kkv-k a jelenlegi feltételek mellett igényeljenek Növekedési Hitelprogram (NHP) forrást. "Ugyan a program nem szűnik meg teljesen, hanem a fokozatos kivezetés a cél, azonban egyelőre
nem tudni, hogy 2016-ban meddig és milyen feltételek mellett lesz elérhető a Növekedési Hitelprogram"
- tájékoztatott Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.
A K&H a Növekedési Hitelprogram második szakaszában eddig 1666 ügyféllel mintegy 162,1 milliárd forintnyi hitelszerződést kötött, ami 20,7%-os piaci részesedésnek felel meg. A legnagyobb kihelyezett hitelösszeg 3,7 milliárd forint, míg az átlagos szerződött összeg meghaladja a 60 millió forintot. A hitelcélokat tekintve a keret közel felét forgóeszköz finanszírozásra, több mint harmadát beruházási céllal, míg közel hatodát EU támogatás megelőlegezésére váltották ki.
„A program aktív szereplőjeként továbbra is arra törekszünk, hogy az elérhető teljes hitelkeret eljusson a vállalkozásokhoz.
Jelenleg 26 milliárd forintnyi hitel van még tárgyalási szakaszban,
de ez az összeg bizonyosan növekedni fog még év végéig, mivel egyrészt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lehetővé tette az NHP+ keret NHP hitelekre történő felhasználását, másrészt a tervezettek szerint október végén újraoszthatják az egyes hitelintézeteknek allokált, de fel nem használt kereteket az aktívabb szereplők közt" - mondta el Hodina Péter.