Itt az újabb tőzsdei bevezetés

Vágólapra másolva!
A Duna House 3,06 millió 153 millió forint össznévértékű részvényeit a mai nappal veszik fel a Budapesti Értéktőzsde terméklistájára.  
Vágólapra másolva!

Az ingatlanforgalmazó októberben már a második társaság, amely papírjait bevezetik a BÉT-re. A hónap elején a régió legnagyobb fuvarozója, a Waberer's lépett be a piacra.

A Duna House jelentősen növelte árbevételét és eredményét az idei első fél évben. Az MTI korábbi információi szerint a társaság értékesítésből származó nettó árbevétele 34 százalékkal, 1,34 milliárd forintra, adózott eredménye pedig közel 45 százalékos emelkedéssel, 422 millió forintra nőtt 2015 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest.

Az ingatlanforgalmazó a tőzsdén keresztüli forrásbevonás érdekében ez év október elején benyújtotta engedélyezésre a tervezett részvényértékesítésre és tőzsdei bevezetésre vonatkozó tájékoztatóját a felügyeleti jogköröket is ellátó Magyar Nemzeti Bankhoz.