Kikerülhetetlenné válik az agrometeorológia szerepe?

magro
Vágólapra másolva!
A mezőgazdaság az időjárásnak leginkább kitett iparágak közé sorolható. A vetés, az aratás időpontjának helyes megválasztása nagy befolyással bír a terméshozamra. Az éghajlatváltozás azonban sok agrárpiaci szereplőnek okoz fejtörést. A megoldás egyszerűnek tűnik: alkalmazkodni tudni kell, és lehet is! A kérdés már csak az, hogyan tegyük? Többek között erről is szólnak majd a szeptemberi országos rendezvények, a Gazdag Gazda Konferenciasorozat. 
Vágólapra másolva!

Ahogy a klímaváltozás egyre nagyobb hatást gyakorol a mezőgazdaságra, úgy válik egyre fontosabbá az, hogy időben és térben is precíz időjárási adatok álljanak rendelkezésünkre. Egy sikeres gazdálkodó ma már nehezen boldogul a professzionális időjárás-előrejelzések nélkül. Az egyes munkálatok, pl. permetezés, öntözés, trágyázás, valamint a rendelkezésünkre álló erőforrások bevetésének optimalizálásához az előrejelzések elengedhetetlen információkat szolgáltatnak.

Változékony időjárás esetén a várható termésmennyiség is nehezebben becsülhető meg. Ez pedig kockázatosabbá teszi a termeltetői szerződéseken való megfelelést, kiszámíthatatlanabbá teszi az árakat is. Kulcskérdéssé válik a szerződéskötés megkötésének jó időzítése, amihez elengedhetetlen a jól informáltság és a széles potenciális ügyfélkör is többek között.

Forrás: Magro.hu

Felkészülni az elkerülhetetlenre, megelőzni az elkerülhetőt!

Míg rövid távon elegendő megoldást jelent az agrometeorológia használata, addig hosszabb távon ennél sokkal többre is szükség van. Ha a lehető legjobb terméseredményt szeretnénk elérni, alkalmazkodni kell az éghajlatváltozás hatásaihoz! Ismernünk kell a talajunk fizikai, kémiai és biológiai jellemzőit, szükség van a megfelelő vetőmag- és fajtaválasztásra, az ideális összetételű műtrágya használatára és az okszerű talajművelésre. Ha mi mindent meg is tettünk a növényeink és a profit érdekében, még mindig ott van a szélsőséges időjárási körülmények. Gazdálkodóként sokszor szembesülünk azzal, hogy például egy nem várt jégeső vagy vihar könnyen keresztülhúzza a számításainkat, így egyre inkább felértékelődik a növénybiztosítások szerepe is.

Forrás: Magro.hu

Szakmai konferencia az éghajlatváltozás jegyében

2015 szeptemberében, immár második alkalommal rendezik meg a Gazdag Gazda Konferenciasorozatot, mely a fenti kérdésekre ad megoldásokat. Az országos rendezvények a „Hogyan reagáljunk az éghajlatváltozás hatásaira a talaj-előkészítéstől a betárolásig?” alcímet viselik.

„Eljutottunk arra a pontra, amikor minden agrárpiaci szereplőnek figyelembe kell vennie a klímaváltozás és az egyre gyakoribb szélsőséges időjárás hatásait. Ezért döntöttünk úgy, hogy az idei Gazdag Gazda Konferenciasorozat ezekről a problémákról és a válaszokról fog szólni.”

– mondta Németh István, a Magro.hu ügyvezetője az Üzletrésznek, aki szintén előad a konferencián. Neves, piacvezető cégek és tapasztalt szakértők veszik sorra az egyes területeket, a lehetséges alkalmazkodási módokat, és a várható tendenciákat, lehetőségeket. A résztvevők 2 hétig tesztelhetnek egy időjárás előrejelző rendszert, valamint értékes, a gazdálkodásban használható termékeket is nyerhetnek az egyes helyszíneken. A rendezvénysorozat első, budapesti állomásán pálinkakóstolóval kedveskednek a résztvevőknek.

További információk a www.magro.hu/konferencia oldalon, ahol már elkezdődött a jelentkezés. Ráadásul augusztus 11-ig a Korán kelők kedvezményével regisztrálhat!

A konferenciasorozat szervezője a Magro.hu mezőgazdasági piactér.

Forrás: Magro.hu