Közeledik a várva várt döntés

NYSE amerikai tőzsde részvény
Traders work on the floor at the New York Stock Exchange in New York, Wednesday, July 8, 2015. Photo/Seth Wenig)
Vágólapra másolva!
Nem adott egyértelmű jelzést a Fed azzal kapcsolatban, hogy csaknem egy évtized után mennyire van közel az első kamatemelés az Egyesült Államokban. A hírre estek a tőzsdék.
Vágólapra másolva!

Még javulni kell

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed július 29-én záródott kétnapos kamatdöntő ülésének szerdán ismertetett jegyzőkönyve alapján a kamatdöntők szerint közel a hosszú ideje első kamatemelés, ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy

a kínai gazdaságnövekedés jelentősebb lassulása kockázatot jelent az amerikai gazdaságra nézve.

Az amerikai jegybank épülete Forrás: AFP / Getty Images

A kamatdöntők, akik sorrendben ötödször döntöttek egyhangúlag a kamat szinten tartásáról, úgy vélték, hogy még a korábbiaknál is pozitívabban alakult a foglalkoztatás helyzete, a munkanélküliség pedig még inkább csökkent, de

"bizonyos" további javulásra van szükség a kamatemelés előtt.

Keresztbe tehet az infláció

A kamatdöntők ugyanakkor kétlik, hogy az infláció elég magas ahhoz, ami megengedhetné a kamatemelést. A jegyzőkönyvből kiderült, hogy a kamatdöntők egyike kamatemelést akart, de végül ő is szinten tartás mellett szavazott.

A munkanélküliségi ráta a 2009-es 10 százalékról most júliusban már 5,3 százalékra csökkent, a Fed másik fő célja, az infláció azonban már

több mint három éve elmarad a két százalékos céltól.

Szerdán ismertették épp, hogy júliusban az erősen ingadozó élelmiszer- és energiaárak kiszűrésével számított maginfláció 1,8 százalék volt. A Fed 2008 decembere óta tartja gazdaságösztönző szándékkal zéró-közeli szinten az irányadó kamatot.

Csalódás a tőzsdén

A szinten tartás híre csalódást keltett az amerikai tőzsdéken, az indexek esni kezdtek és eséssel is zártak. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 159,94 ponttal, 0,91 százalékkal 17 351,4 pontra esett.

Estek az indexek New Yorkban Forrás: AFP

Az S&P 500-as mutató 17,11 pontot, 0,82 százalékot süllyedt, és 2079,81 ponton fejezte be a napot.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 40,30 ponttal, 0,8 százalékkal lett alacsonyabb, és 5019,05 ponton zárt.

Az elnök eltökélt

A Fed kamatemelését szeptemberre várják a pénzügyi világ nagyágyúi. Alan Greenspan, a Fed volt elnöke amiatt aggódik, hogy amint a Fed emel az alapkamaton, mindenki meg akar majd szabadulni a kötvényeitől. Viszont itt találkozhat szembe a piac egy likviditási csapdával, azaz elégtelen lesz a kereslet az értékpapírok iránt, ami heves áresést okozhat a kötvények piacán.

Janet Yellen FED-elnök Forrás: Federal Reserve/Flickr

A Fed jelenlegi elnöke, Janet Yellent azonban ellentmondást nem tűrően tette le a voksát a szeptemberi kamatemelés mellett.

– nyilatkozta az elnök asszony.