Záloghitelesekért aggódik a jegybank

startup, L!ber8, okosékszer, okoskarkötő
Szemben az okoseszközök zömével, a tago arcot nem kell feltölteni
Vágólapra másolva!
Több tízmilliárd forint a záloghitel-forgalom Magyarországon, sok ember él ezzel a lehetőséggel, ezért fontos, hogy a jegybank kiemelten figyelje a területet az utóbbi időben megszaporodott 1-3 napos, extrém rövid lejáratú konstrukciók miatt.
Vágólapra másolva!

Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője azt mondta az M1 Aktuális csatornájának, hogy törvényes esetben az történik, hogy a zálogtárgy értékének 70 százalékáig adnak hitelt a szolgáltatók, az ilyen kölcsön teljes hiteldíj-mutató plafonja évi 40 százalék körül van. A thm-et törvényileg a - jelenleg 1,5 százalékos - jegybanki alapkamat plusz maximum 39 százalékban rögzítették - ismertette.

Binder István az MNB felügyeleti szóvivője Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A jellemzően 30-90 napos futamidő lejárta után az ügyfél visszaváltja a zálogtárgyat, ha nem tud fizetni, lehetőség van türelmi idő kérésére, aminek magasak a költségei - tette hozzá.

Az 1-3 napos futamidejű záloghiteleknél gyakran előfordul, hogy az ügyfél nem tud fizetni, és így életbe lép a sokkal magasabb költségekkel járó türelmi idő mondta Binder István.

A fogyasztóvédelmi aggályt az jelenti, hogy tudják-e az érintettek, miért kötöttek mindössze 1-3 napos futamidőre szerződést.

Ha megtévesztő módon tájékoztatják az ügyfeleket, vagy a szerződések nagy száma ilyen típusú, felmerül a kérdés, hogy nem a thm-plafon kijátszására jöttek-e létre a szerződések - fejtette ki Binder István.

Festményt, ékszert, és műszaki cikkeket is bevisznek a zálogba Forrás: L!ber8/Facebook



Az MNB szerdán jelentette be, hogy az érintett pénzügyi intézményeknek jelezte a futamidő tartamával kapcsolatos fogyasztóvédelmi elvárásait, a jövőben pedig kiemelt figyelemmel fogja kísérni a piaci szereplők által alkalmazott kézizálogkölcsön konstrukciók alakulását.