A virtuális sisak lehet a pornóipar nagy megmentője

oculus rift vegleges valtozat
Szintet lép a vizuális felnőtt tartalom
Vágólapra másolva!
Szintet léphet a felnőtt tartalomra épülő iparág a virtuális valóság megjelenésével. A bevételeket jócskán megtépázta az ingyenes oldalak megjelenése, de ezt most kompenzálhatja a háromdimenziós élményt nyújtó virtuális sisak.
Vágólapra másolva!

Szinte még be sem indult a fejlesztés, de annyit már határozottan állítanak azok, akik kipróbálták, hogy a fogyasztó felé szemmagasságban vonagló emberi test képe dermesztően élethű. Ekkora különbséget jelent az ormótlan, sötét szemüveg. A pornóipar jövedelmező státuszának mindig is a fejlett technológia volt az egyik záloga, érthető, hogy minden innovatív ötletre mohón veti rá magát már az egészen korai felhasználói periódusban.

Szintet lép a vizualitás Forrás: Oculus VR

A Marketwatch szerint 2025-re az iparág forgalma eléri a milliárdot, és az egyes területek között csak a videójátékok és az amerikai focihoz köthető tartalom előzi majd meg. A Piper Jaffray vezető befektetési bank szakértői szerint az ismétlődik meg, amit a mobilszcénában tapasztaltunk 15 évvel ezelőtt.

Forrás: Piper Jaffray

Nem hittük volna, hogy fizetünk még érte

Ismét belép a képbe az előfizetés mint bevételi forrás, ami felrázhatja a régóta stagnáló iparágat. 2010 és 2015 között ugyanis a PornHub és a hozzá hasonló, amatőr videókra specializáló oldalak annyira feltartották pornót kínáló weboldalak forgalmát, hogy mindössze 0,3 százalékot nőtt a bevétel a területen. Az Oculus Rift 2015 első negyedévére tervezett (két éves tesztszakaszt követő) piaci megjelenésével, a Google Cardboarddal és a tavaly óta kapható Samsung Galaxy Note 4-gyel nem túlzás azt állítani, hogy belépett a nappalinkba a lehetőség.

Reneszánszát éli az előfizetés

Míg a kétdimenziós videókészítésre a legolcsóbb okostelefon is alkalmas, a 360 fokos formátumhoz igen drága eszközök kellenek majd, legalábbis amíg meg nem jelennek a kommersz, a nem szakmabeli fogyasztó számára is elérhető változatok. A VirtualRealPorn fő bevételi forrása 2014 januárja óta él az előfizetés: a szolgáltatást két héten át 5,95 euróért, hónapról hónapra 15,95 euróért, negyedévre 29,95 euróért lehet kipróbálni, az éves előfizetés ára pedig 89,95 euró. Nem csoda, hogy a fizetős pornóoldalak újra reménykednek. A VirtualRealPorn szóvivője úgy nyilatkozott, a sisak nyújtotta élmény kedvéért átalakulnak a filmes munkafolyamatok is. Másképp kell beállítani a szereplőket, a testhelyzeteket, azt, milyen távol legyenek a kamerától, és így tovább.

Irányított élmény

Minden háromdimenziós felvétel határozott célja a felhasználó megtévesztése. A júzernek el kell hinnie, hogy teljesen jelen van egy száz százalékig szimulált világban. A virtuális valóságra épülő pornó még ennél is messzebb megy, amikor bevonja a tele- (más szóval cyber-)dildonics nevű, még mindig nagyon új iparágat. Ezek digitális segédeszközök, manuális mozgatás helyett távirányítással működnek, és a gyártók ígérete szerint jóval élethűbb élményt adnak a statikus kiegészítőknél.

Ezt fokozza a 360 fokos látványélmény. A Lovense és a VirtualRealPorn kooperációja például abban áll, hogy ahhoz igazítják a 99 dollárért már kapható vibrátor távirányított mozgását, ami a sisakban nézett filmen történik. Ez a 110 évvel ezelőtti Hollywood újítását idézi, amikor először feliratot illesztettek a cellulózra.

Igazi színészekkel minden más

A Lovense egyik szóvivője elmondta, hogy bár az elmúlt években többször megkeresték őket animációs filmes együttműködés lehetőségeivel, valamennyire nemet mondtak. A hús-vér színészekhez köthető verzióban viszont azonnal láttak fantáziát. Ettől olyan meredeken megugrott a megrendelések száma, hogy átmenetileg termékhiánnyal küzdöttek, ma pedig már ott tartanak, hogy önálló termékcsaládot fejlesztettek a virtuális valóságra hangolt cikkeikből.

A Juniper Research előrejelzése szerint csak az idei év végére 136 milliárd darab pornóvideót nézünk majd meg, 2020-ra pedig 193 milliárd a prognózis. Tehát minden okostelefon-tulajdonos átlagban 348 videóra kattint naponta. A legnagyobb növekedés az Egyesült Államokban várható: öt év múlva 55 százalékos bővülésre számítanak.

A teljes globális virtuális felnőtt-tartalomfogyasztás 2015-ben Forrás: Piper Jaffray

Bár az Oculus Rift a Facebook tulajdonában áll, ahol nagyon stabil vállalati irányelv a szigorú és mozdíthatatlan prüdéria, Palmer Luckey, az Oculus Rift alapítója úgy nyilatkozott idén egy konferencián, nyílt platform lévén nem mikromenedzselhetnek minden területet, így nem fogják tiltani a korhatáros tartalmat. Az explicit alkalmazásokat vélhetőleg nem érdemes majd keresni az Oculus Store-ban, de számos harmadik félen keresztül bizonyára elérhetőek lesznek.

Emberi aggályok

A UCLA egy szexuálbehaviorista kutatása szerint egyáltalán nem bizonyított, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a pornográf tartalomfogyasztás és a szexfüggés között. Annak ellenére sem, hogy valóban egyre többen – párban vagy egyedül – keresik emiatt pszichológus segítségét. Nicole Prause Los Angeles-i oktató szerint nincs okunk azt feltételezni, hogy a virtuális valóság ártalmasabbá teszi a pornót, mint a kétdimenziós. És miközben a háromdimenziós élmény valóban jóval intenzívebb a hagyományos filmekénél, mindez akár jótékonyan is befolyásolhatja a fogyasztó szexuális életét.

Ennél kézzelfoghatóbb az az aggály, hogyan érinti a szereplőket a szintlépés. Egy visszavonult pornószínész, Cameron Adams – aktív éveiben Cameron Bay néven futott – ma az AntiPornography.org nonprofit szervezetet támogatja, és rendszeresen tart előadásokat a szakma vétkeiről. Úgy véli, eszközfejlesztés helyett inkább a színészek védelmére kellene erőforrást biztosítani. Mindent meg kellene tenni azért, hogy megelőzzék a nemi betegségeket, és óriási változást hozna, ha az óvszer látványa természetessé válna a filmben. Márpedig, így Adams, ha van pénz az innovatív kamerákra, akkor volna ezekre a változtatásokra is. Az ugyanis teljesen világos, hogy az új technológia még jó ideig rettenetesen sokba fog kerülni.