Az unióhoz fordul fordul menekültügyben a Magyar Helsinki Bizottság

Görögország válság, Athén belváros,  Omonia tér, Magyarországon át Nyugat-Európába tartó, Szír menekültek
Görögország, Omonia tér, magyarországon át Nyugat-európába tartó Szír menekültek. 2017.07.06.
Vágólapra másolva!
A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint nem gazdasági menekült, hanem háború vagy diktatúra elől menekül az országba érkező migránsok zöme. A magyar szabályozás a szervezet szerint uniós jogot sért.
Vágólapra másolva!

Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke elmondta, az utóbbi hetekben, hónapokban regisztrált érkezők jelentős hányada olyan országból - például Afganisztánból vagy Szíriából - indult útnak, ahová az ott uralkodó helyzet miatt nem lehet visszaküldeni őket, így a többség minden bizonnyal oltalmazotti vagy menekültstátust kapna, ha tisztességes, megfelelő garanciákat kínáló eljárásban van része.

Az unióhoz fordulnak

Hozzátette, hogy egyetlen uniós tagállam sem tekinti biztonságos harmadik államnak Görögországot, Macedóniát vagy Szerbiát, szerinte a kormányzat ezen felfogása

menekültügyi szempontból hallatlan".

Közölte, az új hazai szabályozás miatt rövid időn belül uniós jogi fórumokhoz fordulnak.

Nem bűncselekmény

Azzal a véleménnyel kapcsolatban, hogy az illegálisan belépők bűncselekményt követnek el, arra emlékeztetett:

a tiltott határátlépés nem bűncselekmény, hanem szabálysértés,

feltéve, hogy azt nem fegyveresen követték el, ilyen eset azonban nem került nyilvánosságra.

Az unió állja a cechet

Pardavi Márta a magyar kormányzat uniós támogatást sürgető felvetései kapcsán megjegyezte: az EU tavaly nyolcmillió eurót adott e célra;

ez körülbelül ugyanakkora pénz, mint amennyiből a magyar menekültügy működött a tavalyi évben".

Ne kaphassanak menedéket

Gyulai Gábor, a Helsinki bizottság menekültügyi programjának vezetője annak a véleményének adott hangot a menekültügyi törvény napokban elfogadott módosításáról szólva: a változtatás célja, hogy "a menedékkérőknek ne legyen módjuk elmondani a történetüket, ne legyen módjuk arra, hogy itt menedéket kapjanak".

Háború elől menekül a migránsok zöme Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Túl rövid határidők

Szerinte új formájában

az eljárásrend kiüresíti, lerombolja a magyar menekültügyi rendszert",

a rövidre szabott határidőkkel megsértve azt az uniós elvet is, amely tiltja, hogy a jogorvoslatot lehetetlenné tevő határidőket szabjanak.