Kezdik összeszedni magukat a kínaiak

Kínai tőzsdei részvények esés
Szerdán is tovább zuhantak a kínai részvények
Vágólapra másolva!
Mintha kezdene valamilyen apró jele látszani a kínai hatóságok részvénypiacot megmentő akciójának, mivel a június közepe óta látott több mint 30 százalékos után az elmúlt pár kereskedési nap egyértelműen felfelé indult el a Shanghai Composite index. 
Vágólapra másolva!

Lassan ócsúdnak fel a kínai tőzsdék az elmúlt hetek pánikja után, az ország belső területeinek piaci folyamataira jellemző legfontosabb mutató, a Shanghai Composite index 2,4 százalékot emelkedett pénteki záróértékéhez képest. A mutató közel 20 százalékkal állt magasabban múlt csütörtöki mélypontjához képest. Ezzel együtt az index még mindig több mint 20 százalékkal alacsonyabban áll június közepi csúcsához képest, amikor a pánik - és az azzal együtt járó részvényeladási hullám - elkezdődött.

A Shanghai Composite index árfolyamalakulása Forrás: Investing.com, Investor.hu

Jön a szigor

A szabályozó hatóságok újabb intézkedésekkel próbálják visszacsábítani a parkettre a befektetőket. Bejelentették, hogy a szürkehitelekre is lecsapnak, ugyanis a féllegális forrásokból finanszírozott ügyletek miatt megrendült bizalom is fűtötte korábban a pánikot.

Bejelentették azt is, hogy

felkutatják a hamis értékpapírszámlákat és azok tulajdonosait.

A hatóságok azt gyanítják, hogy egyes befektetők mások személyes adataival nyitott számlákon kezdtek kereskedni, hogy így játszhassák ki a szabályokat.

Gyanúsak a külföldiek

Az elmúlt időszakban megszokhattuk, hogy szinte naponta hoztak újabb, árfolyamzuhanást megállító lépéseket a hatóságok. Vasárnap egészen odáig 'fajult' a dolog, hogy a kínai tőkepiaci felügyelet arra utasította a kínai brókercégeket, hogy

alaposan vizsgálják meg a tőzsdei ügyleteket, kiváltképp a külföldi befektetők által eszközölt tranzakciókat, és persze a short (azaz árfolyamesésre játszó) ügyleteket.

Kapkodás

Az elmúlt napokban nem minden hatósági lépést fogadtak ilyen bizalommal a befektetők. A kezdeti keménykedés után a tőzsdefelügyeletnek több intézkedését is fel kellett függesztenie - például azt, amelyben megtiltották az ügynökségeknek a hitelből vásárolt részvényekkel való kereskedést.

Nagyon lassan csendesedik a pánik Forrás: Reuters

Beválnak a jóslatok?

Annak, hogy a tőzsdék elkezdték összekapni magukat, már pénteken mutatkoztak az első jelei. A Shanghai Composite index majdnem 5 százalékos pluszban zárta a pénteki kereskedési napot, a hongkongi börzét jellemző Hang Seng index is 2 százalék fölött végzett.

Templeton Emerging Markets alap elnöke, Mark Mobius még az óvatos emelkedési szakasz beindulása előtt mondta azt, hogy nincs vége a zuhanásnak Kínában, de az ilyen típusú visszaesések általában rövid ideig tartanak a tőzsdéken. Mindezt annak ellenére jelentette ki, hogy a kínai tőzsdék zuhanása miatt a fél világ lába remegett pár napig.

Az elmúlt 3 hétben közel 2800 milliárd dollárral csökkent a kínai részvénypiacon szereplő cégek értéke,

a legfontosabb helyi tőzsdemutató, a Shanghai Composite index több mint 30 százalékos zuhanását követően.

A Templeton vezéréhez hasonlóan a Goldman Sachs vezető elemzője is azt mondta pénteken, hogy hamarosan véget ér a kínai pánik. Timothy Moe a CNBC-nek már konkrét időpontot is mondott: pénteken azt jósolta, hogy szerinte egy, maximum két héten belül elérik a mélypontot a részvényárfolyamok, onnantól pedig jöhet az emelkedés.