A metrótender miatt panaszkodnak Brüsszelben

kiégett metrókocsi
Budapest, 2011. április 20. Az április 19-én a hármas metró vonalán kiégett metrókocsi a BKV Kőér utcai járműtelepén. A kocsi Forgách utca és az Árpád híd közötti szakaszon gyulladt ki, utasokat nem szállított. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A Skinest Rail panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a BKV által a 3-as metróvonal szerelvényeinek modernizálására és felújítására kiírt közbeszerzési eljárással kapcsolatban, derült ki a cég közleményéből.
Vágólapra másolva!

A panasz az ajánlatok elbírálásról szóló összegzésére vonatkozik, amely érvénytelennek nyilvánította a Skinest ajánlatát, és a Metrowagonmash-t hirdette ki a tender győztesének.

olvasható a közleményükben.

Szerintük nekik kellett volna nyerni

A cég az Európai Bizottsághoz benyújtott panaszában azt állítja, hogy ajánlata minden lényeges szempontból kedvezőbb volt a versenytársáénál, és az összes modern műszaki követelménynek megfelelt. Állításuk szerint a BKV által az ajánlat érvénytelenné nyilvánításának indokaként felhozott nyolc érv mindegyike formális jellegű volt. A Skinest meg van győződve arról, hogy az illetékes magyarországi és uniós fórumok is erre a következtetésre fognak jutni.

Kiégett metrókocsi a 3-as vonalról Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az Országgyűlés éppen a tendergyőztes nyilvánosságra hozatalának napján fogadott el egy törvényt egyes budapesti beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről, olvasható a közleményben. Mint írják, a 3-as metró korszerűsítési projektjére szabott jogszabály az „M3-as törvény” néven vált ismertté.

Segítenek Brüsszelnek

Szerintük az új törvény az ilyen közbeszerzési eljárások pályázóinak rendelkezésére álló jogorvoslat eredményességét is korlátozza. A Skinest emiatt gyakorlatilag egyedül az Európai Bizottság felé élhet hatásos panasztételi lehetőséggel.

derült ki a cég közleményéből.

Hitelből újítják fel a kocsikat

Az orosz Metrowagonmash mintegy 66 milliárd forintért újíthatja fel a budapesti 3-as metró járműparkját. Ez több, mint amennyi hitel felvételét engedélyezte e célra a fővárosnak az állam, így Budapestnek még 9-10 milliárdot kell előteremtenie. A felújítás után a 37 metrószerelvény további 25 évig használható.