Szerdán felrobbanhat a kínai tőzsde

kína sárkány tőzsde fény felhő reggel
Vágólapra másolva!
Szerdán új időszámítás kezdődhet a kínai részvénypiacon, ugyanis könnyen lehet, hogy a sanghaji részvények bekerülnek az MSCI feltörekvő piaci alapok indexébe. A lépés óriási tőkebeáramlást eredményezne Kínába.
Vágólapra másolva!

Közel az idő

Magyar idő szerint kedd este fél 12-kor derül ki, hogy bekerülnek-e az MSCI Emerging Market Indexbe a sanghaji úgynevezett A-típusú részvények. Ezt az indexet a világon közel 1700 milliárdnyi vagyont kezelő alap használja benchmarkként, így ha bekerülnek a kínai részvények, így automatikusan azokat is elkezdik venni a portfólió menedzserek - írja a Marketwatch.

A lépés hatására óriási áremelkedés robbanna ki a sanghaji blue chipek között

és ahogy a Wall Street Journal riportja is idézte, a legnagyobb alapok, mint például a Vanguard - megelőlegezve a zöld jelzést - a döntés előtt már kínai részvények vásárlását tervezi.

A hongkongi tőzsdén jegyzett kínai vállalatok - közkeletű nevén H-típusú részvények - már így is érzékelhető mértékben jelen vannak a MSCI feltörekvő piaci indexében. A rivális FTSE Group már korábban bevette a sanghaji részvényeket (A-részvények) a globális indexeihez, és vélhetően még a feltörekvő piaci indexbe is bekerülhetnek azok szeptemberben.

Az MSCI bejelentése tartja lázban a kínai tőzsdét Forrás: REUTERS

A várható MSCI lépés vezető hír a kínai médiában is, pláne, hogy az ottani lakosság jelentős mértékben rendelkezik tőzsdei részvénybefektetésekkel. Ugyanakkor sok elemző egyáltalán nem biztos abban, hogy az MSCI megadja most a zöld jelzést, sokkal valószínűbb, hogy megvárja, amíg a kínai pénzügyi reformok jobban beérnek.

Most vagy később?

A kínai tőzsdét és a részvények mozgását szorosan követő elemzők közül sokan úgy vélik, hogy az MSCI mindenképpen befogadja majd a kínai részvényeket, még ha nem is most. Már tavaly júniusban voltak olyan elemzők, akik ellene voltak az A-részvények benchmark indexbe való felvételének, hisz Kína akkor még korlátozta a piaci hozzáférést. Azóta a kínai piacok nyitottabbak lettek, köszönhetően a sanghaji és a hongkongi tőzsde összekapcsolásának. Ezen lépés után már a külföldi befektetők is szabadon vásárolhatják a kínai részvényeket.

Hiába az ilyen jellegű liberalizációs lépés, mégis többen úgy gondolják, hogy még várni kell a bejelentésre, hisz

2015 második felében olyan jelentős változtatások jöhetnek a szabályozásban, ami miatt az MSCI most még inkább kivárna

- mondta Qi Wang, China Forward Capital Group alapítója és vezére.

Egy New York-i székhelyű brókercég vezetője szerint 80 százaléknál is nagyobb az esély arra, hogy a kínai A-típusú részvények legkésőbb a 2016. júniusi felülvizsgálatig bekerülnek majd az MSCI indexbe. A cégvezető úgy látja, hogy a kínai részvénypiac kapitalizációja óriási emelkedésen ment keresztül az elmúlt időszakban, ráadásul a Hongkong-Sanghaj összeköttetés is jelentős előrelépés, ami mind segítik majd a pozitív döntést. Ugyanakkor a szerdai bejelentés még az ő véleménye szerint is korainak tűnik.

Lehet, hogy még várni kell az MSCI zöld jelzésére. Forrás: 123rf.com

Többet kell tenni

Az elemzők többsége azért nem számít arra, hogy az MSCI szerdán azonnal befogadja a kínai részvényeket, mert szerintük további piacnyitásra lenne szükség Kína részéről. Az intézményi befeketetők még mindig nem tudnak kielégítően hozzáférni a piachoz.

A folyamatot úgy lehetne felgyorsítani, ha Kína tovább liberalizálná tőkepiacait

– közölték a Guotai Junan elemzői.

Szerintük akár egy második Hongkong-Sanghaj tőzsdei kereskedési megállapodásra, illetve nagyobb részvény-kvótákra is szükség lenne. Emellett engedélyezni kellene, hogy a külföldiek nagyobb tulajdont is szerezhessenek a kínai vállalatokban, hisz jelenleg az A-típusú részvények kb. 3 százaléka van külföldi tulajdonban. A tulajdonlási limitek enyhítése is sokkal vonzóbbá tenné a kínai részvényeket.

Ömleni fog a pénz

Függetlenül attól, hogy most vagy később kerülnek-e be a sanghaji részvények MSCI feltörekvő piaci indexébe, mindenképp óriásit fog szólni a döntés, hisz dollármilliárdok áramolhatnak majd ezekbe az értékpapírokba. Jelenleg a H-listás hongkongi részvények 25 százalékos súllyal szerepelnek az MSCI feltörekvő piaci indexébe.

Az HSBC múlt heti becslése szerint az A-típusú részvények 23 százalékkal kerülhetnek bele az MSCI EM indexbe, ha egyszer korlátozások nélkül hozzáférhetnek a külföldiek. Az FTSE EM index esetében pedig ez a súly 27 százalék is lehet. A bekerülés miatt akár 50 milliárd dollárnyi passzív tőke is áramolhat a két indexbe, az aktív befektetők által generált forgalom pedig akár 330 milliárdra is növelheti ezen összeget.

dollár USD zsák pénz Forrás: 123rf.com

A részvénypiac már így is száguld

Sok évnyi lemaradás után már tavaly nyáron megindult a kínai részvénypiac emelkedése a 2040 pontos szintekről, ami aztán év végétől kezdve még inkább begyorsult. A Shanghai Composite index értéke mára már az 5 ezer pontos szint fölött va, amire 2008. januárban volt utoljára példa. Az elmúlt egy évben 150, az év eleje óta pedig 58 százalékos emelkedés van a háta mögött a kínai piacnak, így a jelenleg a legjobban teljesítő piac a világon. Egy ilyen emelkedés után nehéz megmondani, mit hozhat a jövő, mindenesetre ha most még nem kerülnek be az MSCI EM indexbe a sanghaji részvények, az hozhat egy kis kiábrándulást és hevesebb korrekciót, de összességében még most sem lehet azt mondani, hogy túlértékeltek lennének a részvények.

A Shanghai Composite tőzsdeindex alakulása 2005 óta Fotó: Investing.com, Investor.hu