Így kerestek pénzt kamaszkorukban a mai milliárdosok

Elon Musk beszél
Elon Musk
Vágólapra másolva!
Warren Buffet 16 éves korára annyi pénzt gyűjtött össze, amennyi ma 53 ezer dollárnak felelne meg, Jeff Bezos gyerekként bikákat herélt a nagyszülei farmján, Zuckerberg meg csak kódolt és kódolt kisiskolás korától kezdve. Megamilliárdosok korai találkozása a pénzzel.
Vágólapra másolva!

Bill Gates

Seattle-ben, a Lakeside nevű elit gimnáziumban szeretett bele a kompjúterekbe. Kódot írt az amőba számítógépes változatára, és itt ismerkedett meg Paul Allennel, akivel később megalapították a Microsoftot. Még csak nem is a multimillió dolláros cégkolosszus volt az első közös vállalkozásuk! A forgalommérő Traf-O-Data megalapítása idején Gates épp 15 éves, Allen 17. A folytatás ismert: bár beiratkozott a Harvardra, két szemeszter sem tudta meggyőzni arról, hogy a világ egyik legtöbbet érő diplomája kevésbé fontos, mint a Microsoftot felnevelni. Bill Gates pontos pozíciója a Forbes listáján évről évre változik – általában az első és a negyedik hely között –, de a self-made milliárdosok között nincs nála vagyonosabb.

Bill Gates és Steve Ballmer Forrás: AFP/Timothy A. Clary

Warren Buffet

A Berkshire Hathaway mágnása már kamaszkorában több vasat tartott a tűzben. Amikor újságot hordott ki, alkalmazott volt, de amikor golflabdákkal és bélyeggel kereskedett, autókat fényezett és flippergépeket állított fel borbélyüzletekben, az már vállalkozásnak számít. Annyi pénzt halmozott fel 16 éves korára, amennyi ma 53 ezer dollárnak felelne meg.

Buffet ma már túlnyomórészt jótékonykodással tölti az idejét Forrás: Imaginechina/Cheng Jiang

Oprah Winfrey

Oprah gyerekkorában rokonok közt kallódott, de 14 éves korában Nashville-be költözött az édesapjával, ami gyökeres változást hozott az életébe. Az iskola egyik legkiválóbb diákja lett, és a legnépszerűbb lány az osztályban. Belépett a retorikacsapatba, belekóstolt a médiába, és 16 éves korában már munkája volt egy helyi rádióadónál. Három évvel később, elsőéves korában ugrásra szánta el magát, otthagyta a tennessee-i állami egyetemet egy televíziócsatorna ajánlatáért. Bejött neki.

Oprah Winfrey Forrás: AFP

Mark Zuckerberg

Alig 12 éves, amikor megírja a Zucknetet, a papa fogorvosi rendelője és a lakásuk közti zavartalan kommunikációt biztosító csetprogramot. Később, gimnazistaként épített egy streamelő platformot, felfigyel rá az AOL is, a Microsoft is, mindkettejük ajánlatát elutasítja. Ő is az első év után fordít hátat az egyetemnek, hogy garázscégét megamilliárdos biznisszé duzzassza.

Mark Zuckerberg Forrás: AFP/Josh Edelson

Elon Musk

Saját zsebből vásárolta élete első számítógépét – tízéves korában. A két évvel később programozott Blastar az űrben játszódik, de abból semmi nem lett egészen az idei évig, amikor egy mérnök a Google-nál valóban játszható videójátékká fejlesztette. Musk a Dél-Afrikában tett érettségi után Kanadába költözött, majd az egyetem második évét már Pennsylvaniában, egy üzleti egyetemen végezte el.

Elon Musk Forrás: Tim Rue/Bloomberg

Richard Branson

Student címmel indított ifjúsági lapot 17 éves korában, és már az első számba 8000 dollár értékben szerzett hirdetést! Két évvel később postai szolgáltatással kiegészítve kezdett lemezeket árulni. Ebből nőtt ki a Virgin Records.

Richard Branson Forrás: AFP/Paul Ellis

Mark Cuban

Szemeteszsákok forgalmazásával, 12 éves korában nyitotta meg a portfoliót, amelybe ma egy menő kosárlabdacsapat is tartozik, Cuban pedig a Shark Tanks egyik befektetője. A kezdet kezdetén személyesen házalt a zsákokkal, dobozonként 3 dolláros haszonért. Érdeklődése később a filatélia és a numizmatika felé fordult – más szóval gimnazista korában bélyeget és érmet árult és csereberélt. Ő a középiskola negyedik évét ugrotta át, hogy hamarabb elkezdhesse az egyetemet, előbb Pittsburghbe, majd az Indiana Universityre járt. Róla nem lehet elmondani, hogy az első év után abbahagyta a tanulást, majd milliárdos lett, ellenben arra használta az üzleti érzékét, hogy maga fedezze a tandíját és a kiadásait.

Mark Cuban Forrás: AFP/Nicholas Kamm

Phil Knight

A Nike alapítója atletizált a gimnáziumban, majd az ötvenes évek végén az oregoni egyetemen középtávfutó lett. (A University of Oregon focicsapata azóta is feltűnő, dekoratív, dizájnját sűrűn változtató Nike mezben játszik.) A közös munka során megállapította az edzőjével, Bill Bowermannal, hogy mindketten mélységesen elégedetlenek az elérhető futócipő minőségével. A Nike elődjét, a Blue Ribbon Sports nevű vállalatot közösen alapították meg 1964-ben.

Phil Knight Forrás: AFP/Steve Dykes

Jeff Bezos

A nagyszülei óriásfarmján, ahol 4 és 16 éves kora között töltötte a nyarakat, ott segített be, ahol szükség volt a két dolgos kezére: ha kellett, szélmalmokat javított, ha kellett, bikákat herélt. Később aztán a húsukat sütögette egy McDonald’sban. De az egyik nyáron annyira rosszul érezte ott magát, hogy a barátnőjével nyári gyerektábort szervezett „DREAM Institute” néven.

Jeff Bezos Forrás: AFP/David Ryder

(Via)