Nem nyugszik a forint

befektetés csodálkozás para veszteség kockázat
Vágólapra másolva!
Felbolygatta a magyar fizetőeszköz piacát az MNB tegnapi bejelentése, melynek köszönhetően már 1 százalékot gyengült a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. Piaci szakértők egyöntetű véleménye szerint kvázi monetáris lazítással ér fel a jegybank döntése.
Vágólapra másolva!

313 fölött jár a jegyzés

Tegnap délután óta folyamatosan gyengül a hazai fizetőeszköz, köszönhetően az MNB megújuló jegybanki eszköztárának is. Ma délutánra már 313 fölé lőtt az EURHUF árfolyama, mely több mint négyhavi csúcsnak felel meg. A mai mozgásban már az erősödő euró és a tovább emelkedő európai kötvényhozamok is jelentős szerepet játszanak, mely a délután tartott EKB sajtótájékoztató után kezdtek csak igazán beindulni.

Folyamatosan gyengül a forint - EURHUF órás bontású árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com
EURHUF napos árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com, Investor.hu

Mivel az MNB tegnapi lépését a piaci szakértők egyfajta mennyiségi lazításként értékelik (a hozamgörbe rövidebb oldala jelentős hozamcsökkenést mutat), így

nem csoda, hogy a forint gyengüléssel reagált a hírekre.

A bejelentett intézkedés a bankokat hivatott állampapír vásárlásra ösztönözni, kvázi ők is egyre jobban fogják az államot finanszírozni.

Hosszabb távon a forintra gyakorolt hatás még nem világos, az elemzők szerint ez az intézkedéscsomag végső soron mérsékli a magyar gazdaság külső sérülékenységét.

A júniusból eddig eltelt három napból a közép-kelet európai devizák között a leggyengébb teljesítményt a forint mutatja, viszont a török líra, de főleg az orosz rubel mindenkit leköröz.

A közép-kelet-európai, illetve török és orosz deviza elmúlt 3 napi teljesítménye az euróval szemben Forrás: Stooq.com

Mit is jelentett be a jegybank?

Az MNB váratlan lépést jelentett be tegnap, mely alapján megújul a jegybanki eszköztár. Az átalakítás központi elemeként 2015. szeptember 23-ától a jelenlegi kéthetes betét helyett a három hónapos lejáratú, fix kamatozású jegybanki betét lesz az MNB irányadó eszköze. A kéthetes betét része marad a jegybanki eszköztárnak, de a jövőben mennyiségi korlátozás mellett, aukciós technikával kerül meghirdetésre. Mivel a 3 hónapos jegybanki betéttel szemben az állampapírok a szabályozói likviditás szempontjából sokkal attraktívabbak, ezért

a bankok a jegybank helyett egyre nagyobb mértékben az államot fogják finanszírozni, növekvő állampapír-vásárlással,

- állt a jegybank keddi közleményében.