Fociklubra mehettek el az alföldi milliárdok

Vágólapra másolva!
Fociba is ölte a kicsalt milliárdokat az ebesi szélhámos. Egy időben 100 üzletkötőt alkalmazott, hogy az ország minden pontjáról gyűjtsenek ügyfeleket befektetési engedéllyel nem rendelkező cégenek. Hatalmas hozamot ígért, eleinte ki is fizette a megtakarításokat, pedig a pénzt az ügyészség szerint soha nem fektette be semmibe. Több mint kétmilliárd forint tűnt el. Mindez még 2013-ban történt, most állt össze a nyomozati anyag, elkezdődhet a tárgyalás.
Vágólapra másolva!

Az Origón már 2013-ban megírtuk, hogy a Cívis Globál Brókerház Zrt. évi 18 százalékos hozamot ígér az ügyfeleinek, a negyedéves kifizetések egy részét azonban nem tudja időre teljesíteni. Megindult a rendőrségi nyomozás, 2013 decembere óta pedig előzetesben ül a csaló cégtulajdonos

Mostanra készült el a vádirat, ami alapján elkezdődhet a tárgyalás. A nyomozás tehát majd két évig tartott, ami nyilván némi aggodalommal tölti el azokat, akiket a karcagi Marcsika vagy a ceglédi páros, Jolika és Pistabá károsított meg. Ezeknek az ügyeknek a felderítése ugyanis még csak az elején tart.

A mostani ügyek, mint a Kun-Mediátor vagy a Biztonság-Trade még csak most indultak el abban a jogi útvesztőben, ahol most célegyenesbe fordult az ebesi történet Fotó: Bielik István - Origo

Hatalmas hozamokat ígért

Az ebesi Cívis Globál Brókerház módszere kísértetiesen hasonlít a mostani ügyekhez is. Valódi befektetés nélkül, hatalmas hozamot ígérve verte át az embereket az ebesi csaló is.

Információink szerint nem a 18 százalékos kamat volt a legkiemelkedőbb ajánlat, amit a férfi cégei nyújtani tudtak. Volt, hogy negyedévre 14,4 százalékot ígért valakinek. Az ügyészség közleménye szerint a csaló 551 embert vert át az ország különböző pontjain.

100 üzletkötője volt

Három cégen keresztül és 100 üzletkötő segítségével valószínűleg jóval több, mint 2 milliárd forintot szedett be az emberektől, miközben a pénz nagy részét valószínűleg a helyi focira költötte. Arról is volt szó, hogy egy feljutásról döntő rangadóra az ebesi fociklub szurkolóit repülővel viszik majd, ez végül is elmaradt.

A Debreceni Járási Ügyészség pontos összeget is közölt, de információink szerint még nem lehet tudni, hogy mennyit tett zsebre a férfi 2011 és 2013 között. Több olyan ügyfél is volt, aki devizában fektetett be. A legmagasabb összeg 41 millió forint lehetett.

Nincs ki kártalanítson

A Cívis Globál Brókerház nem tartozik az Országos Betétbiztosítási Alap betétvédelme alá, és nem tagja a Befektető-védelmi Alapnak sem. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek - a Kun-Mediátor és a Hungária Értékpapír Zrt. tulajdonosaihoz köthető Biztonság-Trade Kft. károsultjaihoz hasonlóan - a cégek és a felelősök személyes vagyonának felosztásában bízhatnak.

Felszámolják a cégeket

Az Opten nyilvános cégadatbázisa szerint az ebesi csaló összes cége felszámolás alatt áll. Az ügyészség közleménye szerint a sértettek polgári jogi igényének érdekében 864 millió forintot zároltak.

A férfi magánvagyona 6 millió forint volt.

Előreláthatólag tehát a pénz nagy része nem lesz meg. valószínűleg nem is lehet, hiszen a féfi a kérdéses években igen nagylábon élt. Különösen a helyi fociklubbal volt bőkezű.

Nagy pénz, nagy foci

A helyi fociklub nem véletlenül szerepelt egyre jobban 2011 után. Ömlött a pénz a focistákhoz. Ahogy az ügyészség közleményéből kiderült, valószínűleg a helybéli becsapott emberek megtakarításából telhetett olyan luxuskiadások tervezgetésére, mint az ebesi focicsapat szurkolóinak repülőgépes utaztatása.