Vágólapra másolva!
Tavaly ilyenkor több volt.
Vágólapra másolva!

Az államháztartás központi alrendszerének 2015. április végi hiánya 609,8 milliárd forintra teljesült, tájékoztat közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Ezen belül a központi költségvetés 643,6 milliárd forintos mínusszal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 23,6 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 10,2 milliárd forintos plusszal zártak.

Tartható a hiánycél

Az első négyhavi hiány 69 százaléka az egész évre tervezett 877,4 milliárd forintnak. A tárca emlékeztet rá, hogy 2014. április végén az államháztartás központi alrendszerének deficitje 951,2 milliárd forint volt. Ahogy arra is, hogy a hiány nagyságának alakulása nem időarányos: az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket. Az uniós módszertan szerinti hiánycél erre az évre továbbra is a GDP 2,4 százaléka, állítja az NGM.

Több adóbevétel

Az április végi egyenleg a tárca szerint kedvezően alakult, egyrészt a gazdaság növekedésének köszönhetően befolyó több adóbevétel és illetékbefizetés, másrészt a kedvezőbb kamategyenleg miatt. A kiadásokat növelte, hogy a május eleji munkaszüneti napok miatt már április végén a követező havi családi, valamint fogyatékossági támogatások átutalása megtörtént. Mindezek mellett a Magyar Államkincstár egyes központi költségvetési szerveknek – kérésükre – szintén korábban átutalta a hó eleji bérek kifizetéséhez szükséges összeget.