A szomszédban terjeszkedne tovább a Deutsche Telekom

sakk játszma stratégia lépés gondolkodás befektetés
Vágólapra másolva!
Mint ahogy már múlt héten is megírtuk, a szlovák állam lefújta a Slovak Telekom tőzsdei kibocsátás útján tervezett privatizációját, mivel menet közben jobb ajánlatot kaptak. Ma kiderült az, ami várható volt: a vállalat többségi tulajdonosa, a Deutsche Telekom áll a háttérben, így akár újra reflektorfénybe kerülhetnek a Magyar Telekom felvásárlásával kapcsolatos spekulációk is.
Vágólapra másolva!

Bekopogtatott a Deutsche Telekom

Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter a pozsonyi kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón megerősítette: jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a német távközlési céggel a tőlük múlt héten kapott ajánlatról, ám nem pontosította azt az összeget, amelyet a Deutsche Telekom (DT) a Slovak Telekom (ST) maradék 49 százalékos részvénycsomagjáért kínált - írja az MTI tudósítása.

A szlovák kormány korábban 750 millió euró bevételt várt az ST értékesítéséből, melyről most a miniszter csak annyit mondott, hogy lényegesen jobb ajánlatot kaptak. Az összeget ugyanakkor a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a Bloomberg információira hivatkozva 900 millió euróban jelölte meg.

Robert Fico szlovák kormányfő áprilisi bejelentése szerint Pozsony az ST állami részesedésének eladásából származó bevételt részben adósságcsökkentésre kívánja fordítani, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pénz egy részét a kormány arra fordíthatná, hogy megerősítse az olasz Enel kezében lévő Szlovák Villamos-művekben birtokolt kisebbségi tulajdonrészét.

Újraéled a Magyar Telekom sztori?

A szomszédban zajló történések azért lehetnek érdekesek a Magyar Telekom szempontjából, mert a Deutsche Telekom 59 százalékos tulajdonos a magyar távközlési cégben. Jól látható, hogy a német vállalatóriás egyre nagyobb fókuszt szentel Európának, és könnyen belátható célként ott lebeghet a szeme előtt, hogy az európai leánycégeiben szépen lassan megszerezze a fennmaradó kisebbségi részesedéseket is. Tavaly februárban például a DT megvette a T-Mobile Czech Republic 39,23 százalékos részvénycsomagját, így a cseh mobilszolgáltató egyetlen tulajdonosává vált (korábban 60 százalékot birtokolt). Így ha tényleg sikerrel zárul a Slovak Telekom tranzakció, akkor következő célpontként akár hazánk is jöhet.

telekom Forrás: http://ihungary.hu/2012/10/13/magyartelekomkiszolgalas/

Milyen árat kellene fizetni?

Az elején érdemes leszögezni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a Deutsche Telekom növelni akárná részesedését a magyar cégben. A Magyar Telekom részvényei most is könyv szerinti érték alatt forognak, így jó vételi lehetőség kínálkozik.

Általában elmondható, hogy önkéntes nyilvános vételi ajánlat esetén az ajánlattevőnek a tőkepiaci törvény szerint az alábbiak három lehetőség közül a legmagasabb árat kell kínálnia az általa nem birtokolt részvényekért:

  • a tőzsdei forgalommal súlyozott 180 napos átlagár (jelenleg ez 380 forint)
  • a tőzsde forgalommal súlyozott 360 napos átlagár (jelenleg ez 364 forint)
  • az egy részvényre jutó saját tőke értéke (jelenleg ez 454 forint)

Tehát a vételár ebben az esetben legalább 454 forint lenne. Ez a mostani 414 forintos tőzsdei árhoz képest kb. 10 százalékkal magasabb.

Magyar Telekom heti bontású árfolyamgrafikon és technikai elemzés Forrás: Investing.com, Investor.hu

Az Investor.hu-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.